Budapest szakmai szemmel

Ház a jégbüfé felett, avagy a párisi udvar megújulása


A Jégbüfé

Nem csak a pesti ember hallott már a Jégbüféről és mint mindenről, erről is meg van a maga véleménye. A főváros számos találkozóhelye közül ez egy olyan, amely egyesek szerint csak valaha volt, mások szerint még mindig van (a kérdésre a választ mindenki döntse el magában).

Jégbüfé 1960

A korábban Apponyi térnek, majd Felszabadulás terének nevezett Ferenciek tere a pesti belváros központi részén található – a csomópont egy sokat látott, forgalmas tér. A Jégbüfé nevű cukrászda a tér és a Petőfi Sándor utca sarkán álló épület aljában üzemelt sokáig, illetve az az előtti, mára már kikövezett járda kedvelt találkozó pont volt (vagy még mindig az?): - Hello! Hatkor tali a „Moszkva óra alatt…”, „a Nyugati óránál…”, „az Örs gombánál...” – hogy csak néhányat említsünk a budapesti találkapontokból. Minden ilyen pontnak megvan a maga bája. A Jégbüfé azzal adott egy kis pluszt, hogy a találkozási pont egyben a találka helyszíne is lehetett.


A bárgyúan buta enteriőr nem zavart meg senkit. Ha megküzdöttél

a sorokkal és minden blokk a szögre került, akkor szerencsés esetben

egy kirakati pult mögül figyelhetted az utca népét sietni, le- és felszállni

a buszokra, eltűnni a metróhoz vezető aluljáróban. Sokak nosztalgikus emlékében a város legjobb süteményei jelennek meg, de mindannyian tudjuk, hogy ezek fénye a távolba vész, és az elmúlt pár évtizedben már csakis közepes minőségű portékát árultak ott megkérdőjelezhető udvariassággal kiszolgálva. 2015 nyarán aztán bezárt az 1952-ben nyitott „álló fogyasztású, nagy tömegeket kiszolgáló, szeszmentes cukrászdaként” aposztrofált hely, mely mindvégig azonos néven, de változó tulajdonosokkal üzemelt.


A Jégbüfé hűlt helyén már csak a múlt sötét oldalára emlékeztető, higiénikusnak nem nevezhető alagsori hűtőkamrák, az előkészítő konyha és az étellifteket maradtak. 2015 nyarán azonban aláírásra került a volt cukrászda felett tornyosuló csodaszép Art Nouveau épület kivitelezési, felújítási szerződése – itt kerültem én is a képbe.

A Párisi Udvar felújításáról számtalan cikk jelent meg kezdve az önkormányzati kezelésben lévő épület kiürítésével és eladásával az új, belvárosi szállodákat üzemeltető vevők minősítéséig. Már a kivitelezési időszakban is sok cikket írtak, mert mindenki kíváncsi volt, hogy a már korábban lezárt épület vajon milyen módon alakul át. Jöttek minden oldalról szakmabeliek és kevésbé hozzáértők, végül az átadást követően a sajtó minden formája és a közvélemény is elismerően nyilatkozott.


Az épület több megmérettetésben is elismerő helyet szerzett, sőt, még nemzetközi díjat is nyert! Az Architizer A+ Awards megmérettetésén a Concepts - Plus-Architecture +Preservation kategóriában közönségdíjas lett, melyekről szintén megannyi írott megemlékezés olvasható világháló szerte. A műemléki felújításról egy érdekes történetekben és képekben gazdag könyv is megjelent ReStart Párisi Udvar címmel.


A múlt

A hibásan Brudern-háznak is hívott, fent említett sarokház eredetileg

a Belvárosi Takarékpénztár által megrendelt, vegyes funkciójú épületnek épült; fennállása több mint száz éve alatt sok mindent megélt.


A világháborúk nem, azonban a ’56 forradalom és az azt követő ’gondoskodó karbantartás’ jelentős károkat okozott benne. A bankból később IBUSZ központ lett, amely megörökölte a Takarékpénztár három emelet mély, kettős vasbeton falú páncéltermét is, amit ugyan kihasználni sosem tudott.


A földszinti üzletek és félemeleti irodák számtalanszor cseréltek gazdát, amely csere mindig egy kisebb vagy nagyobb mértékű átalakítással is járt. Az emeleti lakásfunkciók a mostani átalakításig többségében megmaradtak, de az alaprajzi reform ezt a területet sem kerülte el. Több összevonás is történt az ötvenes évekbeli leválasztás és a későbbi irodafunkció kialakítása miatt az eredetileg jellemzően 3-6 szobás plusz cselédszoba, konyha, fürdő elrendezésű bérlakásokban.


A földszinten a környékre jellemzően szűcs és szabó üzletek voltak, melyekből később csak néhány maradt meg. Az ikonikus épületben szinte minden, a belvárosban megforduló pestinek megvolt a maga kedvenc üzlete vagy vendéglátó helye. Van, akinek a Piccolo bár, a könyvesbolt,

a Hologram galéria, a szőrmés, esetleg valamelyik ékszerárus, míg másoknak a nyitás óta ugyanazon a néven üzemelő, sokak emlékében mindmáig élő Jégbüfé volt a kedvence. Sajnos a tulajdonosváltások nem váltak az épület előnyére.


A Párisi Udvar épületét Schmahl Henrick (1849-1912) német származású építész tervezte, s az akkori szokásoknak megfelelően a tervezést követően is amolyan főmérnöki szerepet betöltve követte és irányította az építés kivitelezését. Sajnálatos módon életének ezen utolsó munkáját nem fejezhette be. Az épület elkészülte előtt megbetegedett és Drezdában halt meg.


A munkák az építész korábbi társa, Lipták Pál iránymutatásaival fejeződtek be, amelynek nyoma sajnos több apró részleten is meglátszott. Schmahl korábbi épületeinél (Pl. Uránia filmpalota) „megszokottá” vált, hogy

a minden apró részletig átgondolt, precíz, igényes kivitelezéshez szükségesek voltak a mester instrukciói, amelyre pont ennek,

a legösszetettebb és finoman aprólékos épületnek az esetében már nem volt lehetőség; lelkiismeretes gazda nélkül került sor a befejező szakaszra.


A fedett vásárlóutcával, passzázzsal rendelkező mór és gót stílust keverő, historizáló eklektikus épület hasonló funkciójú elődjét váltotta. Nevét is innen, a Brudern-ház korából ráragadt „Párisi ház”-ról kapta, mivel megjelenésében a Passage des panoramas párizsi üzletházra hajazott.


A köznyelv nevezte el így a Bruder család tulajdonába lévő, Pollach Mihály által tervezett, 1817-ben átadott üzletházat.

Brudern ház (forrás: Fővárosi Szabó Ervin, Könyvtár Gyűjteménye)

A Párisi Udvar az építés korában is kimagasló minőséget és egyedi stílust tükrözött. Homlokzatán több tízezer Zsolnay majolika található, amelyek egyedüli módon a teljes felületet borítva adják annak különös megjelenését, az alsó két szinten pedig öntöttvas és/vagy rézlemez keretekben festett és aranyozott üvegmozaik betéteket láthatunk, melyek a belső passzázs oldalfalain is visszaköszönnek.

Párisi udvar 1913-14 (forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Gyűjteménye)

A belső közösségi terekben a Zsolnay kerámiák mellett a Villeroy és

a aBoch gyárakban készült mettlachi és mázas kerámiák borítják

a passzázst, a lépcsőházak falfelületeit. A belső terek további kimagasló szakmai értéket képviselő elemei a Róth Miksa műhelyében készült ólomüvegek, melyek a főlépcsőház belső udvarokra néző ablakaiban és

a passzázs feletti központi kupolában erősítik a luxus érzését.


A lépcsőházak kovácsoltvas korlátai, az öntöttvas pillérek, a kirakatok közötti üvegezett szekrények és a Luxfer prizmákat tartó keretek Jungfer Gyula neves műhelyéből származtak. A passzázs dongáját eredetileg szintén keretbe szorított, a Haas és Somogyi cég által gyártott Luxfer prizmaüvegek alkották, azonban ezeket statikai problémák következtében már korábban lecserélték. A passzázsra néző mahagóni és tölgy kirakatokat (és valószínűleg az eredeti utcaiakat is) egy angol faipari cég gyártotta. Ennek különlegessége, hogy ez a cég készítette a XX. század elején a londoni Harrods áruház patinás épületének kirakatait is. A Villeroy kerámiákból jutott a lakások konyháiba is, de sajnos az építkezés során ezekből csak néhány foltot találtunk borzalmas állapotban. Ennyi azonban arra elég volt, hogy láthassuk, jutott stílus az eldugott sarkokba is.


A főlépcsőházban az ólomüvegek és a mázas kerámiák mellett gyönyörűen faragott triesti mészkő kőoszlopok zárják a lépcsőházi orsóteret.

A főlépcsőház egyik különlegessége a kerámiával borított és ólombetétes, festett üveges ablakokkal ellátott, kívül hatszögű, belül kerek alaprajzú liftakna, amelyben valószínűleg az egyik geometriát követő lift működött.


Az eredetileg a cég által szállított négy liftből néhány csigán és kampón kívül nem maradt emlék. A lift számomra vicces eleme, hogy félemelettől félemeletig járt. A négykarú díszlépcsőház félemeleti pihenőjében volt az első megállója és félemeletenként további megállói. Így, ha a legfelső, ötödik emeletre szerettünk volna menni, akkor ki kellett szállni a negyedik emelet feletti utolsó megállónál, és a fennmaradó részt lépcsőn megtenni. Talán ez is volt az egyik oka annak, hogy a ház egyik neves lakója, Uhrer Ödön (fotóművész) saját liftet épített magának a Petőfi Sándor utcára (volt Herczeg u.) néző, legfelső szinti műteremlakásába.

Főlépcsőház (forrás: a cikk írójának saját fényképe)

Az épület egy másik különlegessége az ötszögletű, fehér és zöld mázas kerámiával borított poligon udvar volt, amely belső udvarként funkcionált.

A zöld keretek egy részének a girland és a virágmotívumok adták a díszes megjelenést, míg a fehér rámát jelképező sík csempék még tiszta állapotukban meghatározóan az udvar „bevilágításában” segítettek.

A napsütötte oldalfal fehér felülete továbbította a visszavert fényt a szűk és mély udvar sötétebb zugai felé.

Poligon udvar (forrás: Sebestyén László (Forbes))

Ennek az udvarnak az aljában volt az emlék nélkül eltűnt Schmahl-féle kupola, amely a Takarékpénztár pénztártermét díszítette. Helyére egy „üvegszemes” vasbeton térlefedés épült, amely ugyan korának szép emléke, de a ház többi részével köszönőviszonyban sem állt.


A kihívás

Nos, ezt a kimagasló alkotást teljesen lelakott állapotban kellett kicsit gatyába rázni. Nem volt nagyobb az elvárás, csak, hogy megfeleljen egy ötcsillagos szálloda igényeinek úgy, hogy ne sérüljenek a múlt műemléki értékei sem. A több, mint négy évig eltartó kivitelezési munkák során történt minden, amit terveztek, és persze számos olyan is, amit nem. Közel ezer cölöp készült az épület főfalai és pillérei alá. A pillérek megerősítő köpenyezést kaptak, többezer négyzetméter födémlemez került kicserélésre, csak, hogy a jelentősebb szerkezeti beavatkozásokat említsem. A homlokzati nyílászárok az eredeti formát követve korszerű

hő- és hangszigetelési követelményeknek egyaránt megfelelőkre lettek cserélve, amelyek nem csak a belső klimatizált levegő gazdaságos bezárásával, de a 80 decibeles külső zajterheléssel is megküzdöttek.

Az elsőtől az utolsó percig jutott műemlék, amelyet fel kellett tárni, meg kellett kutatni, amelyről mintát kellett venni, amelyhez ki kellett kísérletezni új anyagot vagy rögzítő elemet. Már az építés korában külföldre kellett mennie a mesternek, hogy elég szakembert és alapanyagot találjon; sajnos ma sem könnyebb igényes munkát végzőket toborozni, főleg nem eltűnt szakmák és anyagok ismerőit. A munkálatok során tízezer számra gyárttattunk Zsolnay kerámiát gyufásskatulya mérettől a hatvankilós elemig. Készült új kovácsoltvas korlát, üvegprizma, mettlachi, bronz díszítő elem

és réz fogódzó is. Amit lehetett, azt felújítottunk, így restauráltattunk ólomüveget, kőburkolatot, toronyórát, mozaikot és kerámiát is megszámlálhatatlan mennyiségben.


Volt egy időszak az építkezésen, amikor az akkori létszám közel kétharmada -40-50 fő – hölgy volt. Ez az építés-kivitelezésben nem megszokott nemi arány a restaurátorok nagy számával magyarázható,

akik ügyes és kitartó munkájukkal tisztították és javították a jellemzően kerámia burkolóelemeket, olykor fogkefével téve ezt. Csak a külső homlokzat felülete 4.000 m2 – ilyen mértékben tekintsünk az általuk elvégzett munka nagyságára.


Egy ötcsillagos Hyatt hotel technikai igényei és a műemlékvédelemmel folytatott szélmalomharc az épített örökség megőrzésében mindennapi terhet és kihívást jelentett nekünk, kivitelezőknek. Ebben a csatában próbáltunk naprakészek lenni kollégáimmal miközben csúcsidőben több, mint 400 embert irányítottunk a 18.000 m2-es területen.

Párisi Passage (forrás: Imagine Budapest)

A jelen

A szállodában az első emelettől felfelé a volt lakások helyén 110 szoba került kialakításra.

Az épület két helyen bővült. Egyrészt a belső udvar hátsó szárnya kapott plusz négy szintet; ez korábban csak a második emeletig tartott.

A nyolc, belső udvarra néző szoba mellett itt kaptak helyet az épület fűtését és hűtését kiszolgáló gépek is. A másik jelentős bővítést

a korábbi lapos tetőre épített új szint jelentette, ahol luxuslakosztályok lettek kialakítva.

A pincében korábban tárolók és az üzletekhez tartozó raktárak voltak; az új funkcióval a terület hasznosítása részben megváltozott. Üzletraktár csak kis részben készült a 2.000 m2-en.

A szállodai személyzeti helyiségek mellett jutott ide is gépészeti tér, például a korábbi páncélterem mélyebben fekvő része az épület tűzvédelmi oltóhálózatának tartalékvíz medencéje lett.

A legalsó szinten kapott helyett a nagyobbik éttermi konyha és az üzemi étkezde is. Az új funkció minden új eleme magas minőséget képvisel, de így is csak szemlesütve bújhat meg Schmahl remekművének igényesen felújított falai között.

A passzázsban csak részben kerültek vissza az üzletek. A lobby, az étterem és a bár uralja a régi fényében helyreállított átjárót, amelynek nyitott jellegét az utcák felé egy üvegfal lezárás oldott meg.

A szálloda 2019 őszén nyitott meg hivatalosan. A Hyatt szállodalánc The Unbound Collection szekciójához tartozó budapesti hotelhez hasonló legközelebb Párizsban található.

Homlokzat (forrás: ALAKart Kft.)

Az emlék

Büszke vagyok arra, hogy műemléki építésvezetőként részese lehettem ennek az épületnek az újjászületésben. Úgy gondoltam, hogy a munkálatokról készült számtalan szakmai, de ugyanakkor sok amatőr, kutyafuttában körmölt, kattintásvadász cikk ellenpontjaként megosztom veletek szakmai és személyes tapasztalataimat, az általam megélt élményeket, illetve az azok generálta legfontosabb gondolatokat.

A kivitelezés négy évében sok-sok megmérettetés elé került minden résztvevő. A Párisi Udvar egyedi tervezése és megépítése sok szakembernek adott feladatot anno és most egyaránt, amikor a régi köntösbe új igényeknek megfelelő belsőt kellett varázsolni. Naponta értek minket meglepetések, melyeket még a részletes előkészítő munka sem feltételezett. Erős csapatmunka volt egy olyan terepen, ahol a mai szakmák is csak módjával képviseltetik magukat; egy olyan terepen, ahol egy elmúlt korszak kézműves mestereinek munkáit kellett megóvni, felújítani vagy újra alkotni. Szeretem ezt a műfajt, a régi házakat. Örömmel tölt el, amikor felfedezhető és egy kicsit megélhető az a kor, amikor alkották. Lehet kicsit együtt gondolkodni az eredeti alkotókkal, és a műveiken keresztül meg lehet ismerni az akkori élet egy szegmensét. Ugyanakkor jó látni, amikor

a túlélés érdekében új szerepet kap egy épület. Az épület nem dísz - az épület egy funkció díszekkel! Ha ugyanis nincs funkció, akkor csak az enyészet marad. Mindig van, amit fel kell áldozni ahhoz, hogy egy épület tovább éljen egy új szerepben.


A Jégbüfé Párisi Udvar nélkül

A Jégbüfé néven működő, műsüteményeket árusító bolt ma is létezik a Petőfi Sándor utca elején. A kávén kívül az a jó benne, hogy az egyik kirakati pultja mögül a korábban otthont adó épület sarkát továbbra is lehet bámulni és azon filozofálni, hogy ami történt, az jó vagy rossz, és úgy egyébként is merre mennek a világ dolgai.

Horváth Péter


Egy kicsit magamról

Az építés-kivitelezési műszaki menedzser diplomámat követően megszereztem az építészmérnökit is, amit kiegészítettem egy műemlékvédelmi szakmérnöki képzéssel (ez utóbbi diploma védése

még várat magára, ill. rám!) Új-Zélandra érkezésem előtt több mint

17 évet töltöttem az építés-kivitelezésben.


Magánház átalakítás, társas házak, iskolák, építése és felújítása mellett számos műemlék épület felújításán és átalakításán is dolgoztam, illetve

az Esztergom Északi-Kanonoksor, Gyöngyös főterének néhány homlokzata, és a volt piarista gimnázium 270 éves épületének megerősítése és korszerűsítése is növelte ez irányú tapasztalataimat.


Hosszú évekig dolgoztam a Kossuth téren, ahol az Országház homlokzati felújításának befejező szakaszában projektvezetőként lehettem részese

a „Parlament” látványával már-már összenövő állványerdő lebontásának.


Ezt követően a Kossuth tér megújulása során Tisza István, Andrássy Gyula és a Kossuth szoborcsoport újraalkotásával összefüggő kőfaragó és helyező munkák irányítása adott évekre munkát, amikor is… a Market Zrt. állásajánlatára igent mondva megkezdhettem a rombolást a Párisi Udvar 1910 és 1914 (nincs hivatalos átadási időpont) között épült fantasztikus épületében.


2019. augusztus 8-án érkeztem Új-Zélandra, hogy kipróbáljak valami újat.