Schoolchildren from AUskola went on a trip to Tiritiri Matangi Island
Az Aucklandi Magyar Iskola tanárainak és szervezőinek régi álma volt, hogy egy egész napos, kalandos, közösségépítő kirándulásra vihessék el a diákokat. Egy pályázati forrásnak köszönhetően idén valósulhatott meg ez a régóta dédelgetett cél: április 6-án az AUskolás gyerekek és családjaik Tiritiri Matangi szigetre látogathattak el, azaz arra a helyre, amelyet sokan csak a ’madaras szigetként’ ismernek Új-Zélandon. A résztvevők több csoportra osztva szem- és fültanúi lehettek a sziget érdekes történelmének, miközben a gyönyörű óceánra néző táj közepette csodálhatták meg a különböző madárfajokat.
Új-Zélandon, kihasználva, hogy még nem köszöntött be az igazi őszi időjárás, az AUskolába beiratkozott gyerekek és családjaik az iskola által rendezett kiránduláson vehetettek részt. Az úticél Tiritiri Matangi szigete volt, ahol Új-Zéland veszélyeztetett madarait a természetes élőhelyükön lehet megcsodálni. A sziget érdekessége, hogy az a Természetvédelmi Minisztérium felügyelete alatt áll. Található itt takahē, északi-szigeti kōkako és még kiwi madár is, bár utóbbit a legnehezebb meglátni, hiszen leginkább csak este jön elő. Nagy szerencsénkre velünk tartott a kirándulásra Kósa Luca Kornélia is, aki önkéntesként már 6 éve jár a szigetre és kalauzolja a turistákat egyetlen magyar anyanyelvű idegenvezetőként.
Az 1970-es évekig a sziget legelő volt. A nyolcvanas években kezdte meg a terület erdősítését a DOC (Department of Conservation). Ezt követően őshonos madár- és fafajokat telepítettek ide. Annak érdekében, hogy a sziget meg tudja őrizni tisztaságát és nyugalmát, naponta mindössze 150 turistát fogadnak, ezért jóval előre érdemes az utazást megtervezni. A szigetet csak komppal lehet megközelíteni, ami először az aucklandi kikötőből indul és egyedül a Gulf Harbourban áll még meg az úticél előtt. A szigetet három túraútvonalon lehet bejárni, és mindhárom más kilátást enged a régi és új erdőre, sok helyen gyönyörűen látszik a tenger, illetve az ösvények mentén több helyen is vannak padok, ahol le lehet pihenni és hallgatni a madarak csicsergését.
Odaértünkkor, már a kikötőben kisebb csoportokra kellett rendeződnie a közel 60 fős csapatnak, akik az AUskolát képviselték, illetve mindenkinek, aki aznap éppen ugyanezt a szigetet választotta túraútvonal gyanánt. Minden csapat kapott egy saját idegenvezetőt, aki végig a csoporttal haladt, és a sziget történetétől kezdve minden hasznos és még annál is érdekesebb információt átadott a hallgatóságnak. Több madár, de leginkább a Tieke csicsergése szinte végigkísért minket és minden túrázót az úton. A világítótorony felé közeledve egy óriási, fűvel borított dombos területen kellett áthaladni, amely gyönyörű kilátást adott a Hauraki öböl szigeteire.
A világítótorony mellett több interaktív feladat és a sziget történelmét bemutató kiállítás várta a gyerekeket és felnőtteket. A világítótorony mellett lehetőség volt az elcsomagolt ételeket megenni és egy kis meleg teával felfrissülni. Fontos megemlíteni azt, hogy a szigeten nincs az ajándékbolton kívül semmilyen más üzlet. Az élelemről mindenkinek magának kell gondoskodnia, illetve arra is külön felhívják a túrázók figyelmét, hogy nem lehet semmilyen szemetet hátra hagyni. Ahogy azt a túra elején mondták: amit magunkkal hozunk, azt visszük is.
A kikötőhöz visszafelé tartva egy másik úton jöttünk le, mint amin odafelé mentünk. Ezen az útvonalon megcsodálhattuk, hogy egy több mint százéves fának hogyan tekeregnek végig a gyökerei a dombon. Érdekes volt látni azt is, hogy habár felfelé és lefelé is erdőben jöttünk, szemmel látható volt a különbség, de még inkább szívvel érezhető – tudtuk, hogy pontosan mikor haladtunk az újratelepített, és a már több mint százéves erdő területén.
Mielőtt a kikötőhöz érkeztünk, a hajó indulása előtt volt még időnk egy kicsit megállni a tengerparton, ahol a gyerekek kavicsokkal kacsáztak, a szülők pedig jót beszélgethettek. Voltak, akik kagylókat gyűjtöttek maguknak emlékbe.
Csodálatos abba belegondolni, ahogy ez a sziget igazán megmutatja, hogy milyen lehetett néhány száz évvel ezelőtt az új-zélandi természet.
Hálásan köszönjük Kósa Luca segítségét a szervezésben és a túravezetésben is – hatalmas élményt jelentett a kirándulás az AUskolás diákoknak és családjaiknak!
Gusztos Enid, Vadász Viola