Béla Török was born in a village in Hungary known as Kám in Vas County in 1933. He left Hungary at a young age of 15 and moved from different camps to camps during war times and ended up on a ship to Australia. He stayed and worked on some Australian ships for a number of years and also worked at Government House in Sydney. He came to New Zealand on one of these ships where he met my mother Valerie; they married and had two daughters Marissa and Belinda.
Béla went back to his beloved Hungary in 1995 after being away for 40 years and visited his village and relatives. Béla loved table tennis and won many competitions; he was a champion Latin dancer too. He worked for Armour guard and was the longest serving Security officer for 35 years. Béla was passionate about music and animals and was a long-time member of The Auckland Hungarian Club for over 50 years where he made many friends.
Béla passed away peacefully on Tuesday 6th September aged 89. Nyugodjon békében!
In addition to excelling in several sports, Béla Török liked poems and wrote quite a few of them himself. He wrote his poem 'Álom, álom' (which is published alongside his pictures below) 63 years ago when he was working at Government House in Sydney.
Török Béla amellett, hogy több sportágban jeleskedett, kedvelte a verseket és ő maga is írt jó néhányat. Álom, álom című versét, melyet a róla készült képek mellett közlünk, 63 évvel ezelőtt írta, amikor a Sydney-ben, a Government House-ban dolgozott.
Török Béla: Álom, álom
Ördöngös dolgok szállják meg álmaim
kísértik a szívem, mint cinkos társaim
lehetetlen dolgok könnyűvé válnak
súlyos gondjaim, mint pelyhek, elszállnak.
Sötét éjszakába álmainkba szállva
átlépjük a határt, hiába van zárva
földhöz ragadt testünk ágyban maradva
de lelkünkre vár a szellemek kalandja.
Aludtam én kastélyban, kunyhóban is háltam
legszebb kalandokat álmaimban jártam
aztán csörög az óra, a varázsló eltűnik,
munka vár reánk, a varázslat megszűnik.
Egész életünket, de sok gonddal járjuk
nem is csoda talán, hogy mi az éjjelt várjuk
fáradt testünket az álom megszállja
s ami nem tetszik az agyunknak, kizárja.
Van aztán mikor ébredni szeretnénk
rémálmaink rajtunk s folyik a verejték
ébredvén ámulunk, hogy mégiscsak élünk
ha nehéz is az élet, de nappal nem félünk.
Paplanos ágyba vagy fa alatt ülve
szénakazalba vagy pázsitos fűbe
ringatni sem kell, ha fáradtak vagyunk
elnyomja az álom a mi terhelt agyunk.
Ifjúi álmok téli mezőkbe érve
megdermedt öreg szív körülnéz félve
sas szárny álmok alantva repülnek
heves vágyink eggyenkint kihűlnek.
Nappali álmokat szépen dédelgetünk
a mesék országába majd kiskirályok leszünk
ott semmi sem rossz, semmi sem drága
sima az út, minden ajtó tárva.
Egy szebb jövő, amit talán csak várhatunk
tartsa bennünk a lelket, s tovább álmodunk
Életünk, álmaink néha egybefolynak
de hol kötünk ki, azt hagyjuk a sorsnak.
Az élet rongyos ruháját átcseréljük este
bársonyba öltve, arcunk kifestve
egy fényes mulatóba cigányzenével
boros mámorunkkal, egy szép mesével.
Az életünk visszhangja tükrözi lelkünket
bajaink, gondjaink őrrítik fejünket
örökké hajszoljuk földi vágyaink
cserben hagynak sokszor, mint hűtlen párjaink.
Szemem előtt peregnek az emlékek lapjai
mint leszerelt rokkantnak üresek napjai
így most nappal is álmodozva járok
mikor lesz vége, már csak erre várok.
Sydney, 1959