Magyartanítás és közösségépítés a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok közreműködésével
A lockdown sok új és ismeretlen területre sodort minket, amikben ugyanúgy meg kellett találni a helyünket. Számomra ezt az új területet az aucklandi magyar közösség életében való online részvétel megteremtése jelentette, amely által a megváltozott körülmények ellenére is folytatni tudtam a Kőrösi Csoma Sándor Programban vállalt közösségszervező munkámat. Az Új-Zélandon élő magyar gyerekek a karantén idejéig minden hónap első szombatján magyar játszóházban élhették át a közösséghez tartozás élményét, ugyanitt nyílt alkalmuk játékok, énekek, mondókák által a magyar nyelv használatára is.
A lockdown miatt azonban a megszokottól eltérő lehetőségeket kellett létrehoznunk, hogy a személyes találkozások helyett legalább az online tér jelentse a gyerekeknek a magyar nyelvi környezetet.
Kezdetben az aucklandi gyerekeknek indítottam mondóka tanulós Zoom-meetingeket, amelyeket később Szentirmay Klára, a Kőrösi Csoma Sándor Program wellingtoni mentora segítségével országos szinten is meghirdettünk. A mondókázás a későbbiekben heti két alkalomra bővült, valamint a hat évesnél idősebb gyerekek részére Vidám verselés néven egy külön órát is elindítottunk. Ezeken felül létrehoztam egy Youtube csatornát is, ahová minden alkalom után feltöltöttem a közösen tanult mondókákat, hogy azok is, akik velem gyakoroltak az adott napon, vagy azok, akik éppen akkor nem tudtak bekapcsolódni az online találkozóba, otthon is tudjanak foglalkozni a versek hallgatásával, gyakorlásával, tanulásával.
Azzal a hozzáállással kezdtem bele az egész tanításba, hogy ha már legalább egy gyereknek, vagy szülőnek sikerül maradandó élményt, örömet okoznom, nem volt hiábavaló az egész. Szerencsére végül ebből sok akadt! Az egyik Vidám verselés után az egyik anyuka köszönetét fejezte ki és azt üzente, hogy a közös tanulásnak köszönhetően életében először mondott neki anyák napi verset a kislánya. Egy másik kislány pedig, aki szintén részt vett a mondókázáson séta közben meglátott egy gombát az erdőben, és elkezdte mondani a „Gomba, gomba, gomba” című versikét, amit együtt tanultunk. Soha nem tudhatjuk, hogy kire, milyen hatással van a munkánk, de ezek a pozitív visszajelzések, megerősítések a munkámról olyan óriási élményt jelentenek számomra, ami miatt megérte oda ülni a gép elé minden szombaton. Akkor is, ha 16 ember jött el, és akkor is, ha csak egy.
Végh Barbara
Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas
A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként március 1-én érkeztem Új-Zélandra… majd a tervezett kilenc hónap helyett tizenhét nappal később már újra repülőn ültem, Magyarország felé tartva. A vírushelyzet nemigen veszi figyelembe az ember terveit. Újratervezés következett tehát: dolgozzunk otthonról, online! Szó szerint a világ másik végéről, egy mindenki számára mentálisan megterhelő időszakban, országaink között tíz óra eltolódással, és olyan emberekkel, akiket még sosem láttam, s akikről semmit sem tudtam. Nem tűnt egyszerűnek a helyzet, és valójában mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy most, két hónap múltán azt mondhatom: nagyon, de nagyon jól működik a dolog!
Hogy a számokkal kezdjem: közel ötven fő, mindkét szigetet képviselve, kilenc nyelvi csoportra osztva, nyolctól kilencvenkét éves korig. Meglepett és természetesen nagyon jólesett a hatalmas érdeklődés. Nem untatnék senkit a hosszú folyamat részletezésével, mely hazaérkezésem után vette kezdetét, s melyben mentorom, Szentirmay Klára nagyon nagy segítségemre volt: az online oktatás hátterének kidolgozása, anyaggyűjtés, igényfelmérés, csoportbeosztás, bemutatkozó órák, majd azok tanulságai alapján a csoportok többszöri újra osztása, email-ek, beszélgetések, egyeztetések sora. Az eredmény: jelenleg négy felnőtt és öt gyermek csoportnak tarthatok foglalkozásokat, angolul és magyarul egyaránt. A kezdő és „újrakezdő” csoportokkal elsődleges célunk egy praktikus, a hétköznapokban is alkalmazható nyelvtudás megszerzése, a nyelvi magabiztosság kialakítása. Ez a projekt öt csoportot, harminc tanulót foglal magába. Úgy érzem, jól haladunk; már most képesek egyszerű párbeszédeket kezdeményezni és bemutatni magukat, megismerték az angolhoz képest ijesztően hosszúnak tűnő 44 betűs ábécénk összes hangját, így párhuzamosan tudjuk fejleszteni beszéd-, írás- és olvasáskészségüket is. A fókusz természetesen a közvetlen szóbeli nyelvhasználaton van. Az egyórás foglalkozások, az ismeretlen hangzók és idegen felépítésű nyelvtan komoly agymunkát jelent mindenki számára, de a tanulás fárasztó volta eddig szerencsére senkinek sem szegte kedvét; gyakorlatilag nincs lemorzsolódás. Kár, hogy egyelőre még nem tudják elolvasni ezt a cikket, pedig elmondanám nekik itt is, milyen büszke vagyok rájuk! A maradék négy, haladóbb csoporttal, tizennyolc fővel az írás- és olvasáskészség fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt; esetükben természetesen magyar, vagy főként magyar az óratartás nyelve. Velük sok esetben a magyar mesevilág, néprajz, gasztronómia, irodalom területeire is kimerészkedünk, így ismerkedve nem csak a nyelvvel, de kultúránk egy-egy fontosabb szegmensével is. Anyák napjára a gyermekekkel meglepetésként rövid köszöntőket tanultunk, a fiatalabb haladókkal azóta a magyar népmesék világával ismerkedtünk, míg az idősebbekkel a Hungarikumokról, a magyar konyháról tanultunk játszva. De a lista még nagyon hosszú – tele vagyok ötletekkel, mi mindennel lehetne közelebb hozni hazánk ezerszínű kultúráját hozzájuk, hozzátok.
Mostanra órarendünk véglegessé vált, a közös ritmus pedig kialakult. A rendkívüli körülmények ugyan meggátoltak abban, hogy ösztöndíjas tevékenységemet a „célországban” végezhessem, de e felemás helyzet egyben új lehetőségeket is nyitott: a wellingtoni közösség mellett az Aucklandben, Rotoruában, Taurangában, illetve a déli szigeten Nelsonban és Christchurch-ben élőknek egyaránt esélyt adott a tanulásra, egymás megismerésére, és a közös órákon keresztül szorosabb kapcsolatok kiépítésére. Ahogy mondani szokás: ahol egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik…
Petrilla Gara Attila
Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas
Comentários