FÖLD NAPI KIRÁNDULÁS, ÉLMÉNYEK AZ OMANAWHAUI TRACKRŐL

Április közepén, a Föld napja alkalmából közösségünk lelkes tagjaival kirándulni indultunk, hogy együtt töltsünk egy napsütéses szombatot a természetben. A választás az Aucklandtól körülbelül egy órányira található Omanawhaui túrára esett.

Már az odaút is kalandosra sikerült, hiszen egy kanyargós földúton közelítettük meg a túra kiindulópontját, ahol szinte alig fért el két autó egymás mellett. Még el sem indultunk a hegyre, amikor csapatunk legfiatalabb tagját, Márkot megcsípte egy méhecske. Volt sírás, egy kis pánik, dagadó kéz, de hősiesen összeszedte magát, és végül mindannyian útnak indultunk. A hátizsákokat feltöltöttük finomságokkal, naptej, sapka, a túracipőket lemostuk és már ott is álltunk az első, véget nem érőnek tűnő lépcsősor előtt. Nem kellett sokáig gyalogolnunk, amikor az egyik gyerek elkiáltotta magát: "Éhes vagyok!" Ez volt a jel, hogy előkerüljenek az első motiváló nasiadagok. Kekszek és gyümölcsök segítettek továbblendülni a felfelé vezető úton. Beszélgettünk, nevettünk, amikor épp nem lihegtünk, mert bizony a lépcsőzés próbára tette a felnőttek és gyerekek lábát is. Amikor már nagyon fáradtnak éreztük magunkat, Vikivel és Annával megöleltünk néhány fát. Gyerekkoromban az osztályfőnököm mindig azt mondta, hogy a fák ölelése energiát ad. Ki tudja, hogy tényleg működik-e, de a gyerekek örömmel ölelgették őket, és újult erővel szaladtak tovább a lépcsőkön. Majd felértünk a csúcsra. Gyönyörű kilátás tárult elénk, a távolban a tenger csillogott, alattunk zöldellő táj, a kék ég és a nap pedig csak fokozta az élményt. Megpihentünk egy padon, ettünk, ittunk, és természetesen készült egy közös fotó is, bizonyítékként, hogy valóban meghódítottuk a csúcsot. A lefelé vezető út során mindenki elgondolkodott, vajon felfelé vagy lefelé nehezebb-e. Ekkor a gyerekek kiszúrtak egy apró gyíkot az ösvény szélén, nemcsak észrevették, hanem meg is fogták. El is nevezték George-nak, és mivel egyöntetű döntés született, hogy nem hagyjuk ott, ő is csatlakozott hozzánk a túra hátralévő részére. George kézről kézre mászva kirándult velünk. Később kapott egy saját dobozt is egy almacsutkával, hátha megéhezne. Miután visszaértünk a parkolóba, a gyerekek kérésére még nem indultunk haza, hanem piknikfelszerelésünkkel átvonultunk a partra. A maradék nasikat elfogyasztottuk, majd elkezdődött a kagylógyűjtés és a part felfedezése. A lányok különösen büszkék voltak a gyönyörű, lila kagylókra, amiket találtak. Dani pedig hirtelen ötlettől vezérelve fürödni szeretett volna, így beszaladt a vízbe, nem zavarva, hogy már minden ruhadarabja vizes volt, boldogan ugrált a hullámok között. A délután további részében labdáztunk, futkároztunk, és persze ügyeltünk George-ra is, aki időközben teljes jogú tagja lett a közösségnek. Egy igazán tartalmas, örömteli napot töltöttünk együtt a gyerekek, felnőttek és egy gyík társaságában. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott, és biztosan mondhatjuk: lesz még ilyen túra!

Csényi Fanni