DR. NAGY GÁBOR TAMÁS NAGYKÖVET ÜNNEPI KÖSZÖNTŐJE MÁRCIUS 15-E ALKALMÁBÓL

Kedves Ünneplő Közösség!

Március 15-e a magyar forradalom évfordulója. 1848-ban ezen a napon kezdődött az a forradalom, mely később szabadságharccá vált. Ez a nap minden magyar szívében a tavasz, a reménység, a szabadságvágy ünnepe. Ekkor fogalmazták meg a forradalom követeléseit, a 12 pontot. Ezen a napon írta meg Petőfi Sándor a Nemzeti dalt: „Talpra magyar, hív a haza...” És ekkor született meg a magyar trikolórból a piros-fehér-zöld kokárda, mutatva, hogy viselője szívén hordja hazája sorsát.

Tisztelt Honfitársaim!

Éljünk bárhol a nagyvilágban ezt a márciusi ünnepet a szívünkben hordozzuk. Idézzük fel röviden ennek a történelmi napnak az eseményeit. Reggel a Pilvax kávéházban gyűltek össze a Márciusi Ifjak. Az előző nap Bécsben kitört forradalom hírére elhatározták, hogy Pest-Budán is cselekedni kell. A Landerer és Heckenast nyomdában a nép nevében lefoglalt gépeken, a cenzúra engedélye nélkül kinyomtatták a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Délután három órakor már tízezres tömeg gyűlt össze a Nemzeti Múzeum kertjében, majd a Helytartótanácshoz vonultak. Az esti órákban a kiszabadították a politikai nézetei miatt a Budai Várban bebörtönzött Táncsics Mihályt, és a Nemzeti Színház Bánk bán díszelőadásával fejezték be a napot. A fiatal forradalmárok egy nap alatt többet értek el, mint az Országgyűlés hosszú évek vitái során. A forradalmi követeléseket az uralkodó április 11-én szentesítette. Mondhatjuk, hogy ez a tavaszi nap a Magyar Nemzet születésnapja, és mind a mai napig közösségformáló erő. Lám, 177 év és 18.000 km távolából is összehoz minket, magyarokat, bárhová vessen is a Sors szerte a nagyvilágban. Ahogyan a forradalom összeforrt a költő, Petőfi Sándor nevével és a Nemzeti dal hazafias hevületével, úgy a később kibontakozó szabadságharc összeforrt Kossuth Lajos, a reformországgyűlés ellenzéki vezérének, ünnepelt szónokának nevével, aki később független magyar kormány pénzügyminisztereként megteremtette a Kossuth-bankót, a forintot. Szinte a semmiből felállították a honvédséget, és amikor kiderült, hogy a császár nem hajlandó kompromisszumot kötni a magyarokkal, kormányzóként kimondatta a Habsburg-ház trónfosztását. E két történelmi személyiség élete jól példázza a magyarság sorsát. Petőfi a hősies szabadságvágy kifejeződése, a forradalom utáni szabadságharc elbukásakor a halál vállalása. Kossuth egységbe tudta lelkesíteni a magyarokat, később az elnyomás évei alatt ő, illetve az országot elhagyni kényszerülő emigráció testesítette meg az éltető reményt. Az egyik a halálával vált hitelessé és mutatott példát, a másik az állhatatos kitartásával és azzal, hogy Magyarország jó hírét vitte szerte a világban. Amerikai útja szabályos diadalmenet volt, és az sem véletlen, hogy az Amerikai Capitoliumban egyetlen külföldi államférfi szobra áll, Kossuth Lajosé. A függetlenségi harc elbukott. Ismerjük a történelmet: a Habsburg birodalom összes hadereje sem

volt képes legyőzni a magyarokat, ezért a történelemben páratlan módon csak egy másik birodalom segítségével tudták a szabadságharcot vérbe fojtani. A harc elbukott, Görgei ennek belátásakor az értelmetlen halál helyett a magyar életek megvédését választotta és Világosnál letette a fegyvert. De a polgári Magyarország vívmányai, a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség, a független, felelős kormányzat, a sajtószabadság mind-mind megvalósultak az 1867-es kiegyezéskor. Ezek alapján alkotott a magyarság egyenrangú államalkotó erőt az Osztrák-Magyar Monarchiában. Wass Albert megtanította nekünk, hogy nemcsak meghalni kell a hazáért, hanem élni is. Elnyomásban, és ha nem lehet, idegenben, - de soha nem feledve, hogy magyarként születtünk a világra és van egy páratlan kincsünk, magyar anyanyelvünk. Ezen a nyelven számos tudós, művész alkotott és ért el világhírű eredményeket, sikereket. Van valami a magyar észjárásban, ami különleges erővel – a népmesék varázserejével - vértez fel minket: minél jobban elnyomnak, minél nehezebb az életünk, annál szívósabban, annál erősebben tör elő a magyar életösztön. E történelmi távlatból fogalmazta meg az utókor feladatát és felelősségét másik kiemelkedő költőnk,

József Attila A Dunánál című verseben:

„A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Dr. Nagy Gábor Tamás

Magyarország wellingtoni nagykövete