Egy József Attila-vers fényében:
“hogy fecseg a felszin, hallgat a mély”
József Attila: A Dunánál
Ha az augusztusi klubnapunk hangulatát akarom megragadni, akkor mindenképpen azt a pillanatot kell kiemelnem, ami talán legtöbbünket megérintett: Szabó Miklós szavalatát. József Attila A Dunánál című verse mindenkit, aki valaha is tanulta, hallotta vagy olvasta ezt a művet, térben és időben messzire repített Aucklandtől, régi emlékeket felidézve.
Ha e költemény sorai mentén haladunk, s számba vesszük, hogy mit fecseg a felszín, mi történt a klubnapon, akkor címszavakban is felsorolhatjuk az eseményeket: megemlékeztünk augusztus 20-ról, azaz Szent István királyról, az államalapításról, az új kenyér ünnepéről, árvereztünk új kenyeret, megtekinthettük a Szent korona replikáját, elismertük a klubbért sokat tevékenykedőket, ehettünk lángost és somlói galuskát, vehettünk magyaros kolbászt, fűszereket, tejterméket vagy éppen savanyúságot, gyarapítottuk a büfé vagyonát, a gyerekek hajtogathattak csónakot, játszhattak az udvaron, sőt ki is festethették az arcukat, az idősebbek pedig régi vagy esetleg új ismerősökkel beszélgethettek. Gazdag program. Ha címszavakban akarom elmesélni, mi is történt augusztusi klubnapunkon, akkor ennyit árul el a felszín, s itt véget is érhetne a beszámoló. Ha...
De, az események mélyére tekintve, sokkal több történt ennél. Hiszen a megemlékezésben már együtt volt múlt és jelen, ugyanis óhatatlanul is felidézte bennünk a régi ünnepek hangulatát, felidézte a régi olvasmányélményeket, a körmenetek világát... s a megemlékezés utáni beszélgetésekben egyre inkább előtérbe került a személyes múlt. Még az új kenyér árverésében is megjelent a régi és az új: a kenyér tisztelete és egy új hagyomány. (Köszönjük a felajánlást Lilinek.)
Az ünnepség legszebb mozzanata az volt, amikor a klub vezetősége Maher Marika, Paulovits Tamás és Szabó Miklós részére Örökös tagságot adományozott, így elismerve a klubbért folytatott hosszú, önzetlen és áldozatos tevékenységüket. Marika, Miklós és Tamás! Köszönjük szépen! Nagyszerű példát mutattatok a fiataloknak!
De a múlt és a jelen megidézése mellett nem szabad elfeledkezni a jövőről sem. A felnőtt beszélgetések hátterében végig ott húzódott a gyermekzsivaj. A lányok büszkén mutogatták arcfestésüket. Valaki pillangókat kért díszítésül, van, aki egyszarvút vagy éppen virágokat. Kékfestő ruhácskájukban nagyon szépen mutattak. A fiúk közül ki csónakot hajtogatott, ki pedig dinoszauruszt, és mindenki egyformán nagy lelkesedéssel dolgozott. Sőt volt közöttük olyan 6-7 éves fiúcska, aki hajtogatás közben az István, a király című rockoperából énekelt részleteket hosszan és pontosan. Ő így ünnepelte meg augusztus 20-át. Neki így lett teljes az ünnep. Nekem is. Ha ezekbe a csillogó gyermekszemekbe tekintünk, azt hiszem, nem kell félnie az aucklandi magyar közösségnek a szétmorzsolódástól. Erős közösséget építeni, erős közösséghez tartozni mindig előnyt jelent az egyén számára is. De múlt és jelen nélkül nem létezik a jövő sem. Követni az elődök példáját, élni a jelen lendületével, ez most a feladatunk. Így mindez teljesülhet. Ez augusztus 20. ünnepének, és ez József Attilának is az üzenete:
“A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
T.E.A.
Végh Barbara