Ilyen az élet a grundon
November 7-én, szombaton másodjára gyűltek össze az Active Explorer Preschoolban az AUskola diákjai és tanárai, hogy ismét új tudással, közös élményekkel gazdagodjanak. Novemberben is az életkori és nyelvtudásbeli szintnek megfelelő projektfeladatok megoldásán és kreatív alkotások megvalósításán dolgoztak a gyerekek/fiatalok.
A novemberi alkalmon a legkisebbeket bemelegítésként mondókák, körjátékok várták, majd a gyerekek miután megismerkedtek a magyar ABC trükkös betűivel, magyar útlevelet készítettek maguknak. Előkerültek nagyméretű papírok is - ezekre a résztvevők megrajzolhatták testük körvonalait, így a foglalkozás a testrészek témakörére is kitért. Természetesen nem maradhatott el a mese, amely ez alkalommal egy szilvaszedős történet révén a gyomorrontás és a hála témakörére is kitért. A szabadtéri játék, futás, fogócska ugyanúgy része minden foglalkozásnak, mint a kreatív alkotás és tanulás, hiszen a gyerekek életkorukból adódóan még nagyon igénylik a mozgásos feladatokat is. Természetesen a közös pizzázás ezúttal is élményt jelentett, csakúgy, mint a két lelkes anyuka (Juci és Babett) által készített, rendkívül finom kókuszgolyók majszolgatása. A foglalkozás végén még minden kisdiák elkészíthetett egy neki tetsző állatos álarcot, illetve aki nagyobb kihívást keresett, a magyarul olvasást is gyakorolhatta. Ismét élménydús iskolai napon vagyunk túl, lelkesen várjuk a folytatást!
Szilvi és Viola
A kék autók, katicák, oroszlánok, vagyis a kék középsősök Mátyás király jövendőmondójával és szolgálójával karöltve, egy kihívásokkal teli kalandra indultak!
A feladatuk az volt, hogy megtalálják közösen, az eltűnt koronaékszereket,
de sajnos a két segítő sem írni, sem olvasni nem tudott, ezért az Auskola kék lovagjainak kellett minden nyomot megfejteniük! Meg kell mondani, a lovagok minden elvárást felülmúlták bátorságukkal és ügyességükkel! Az úti cél Buda volt: a Budai vártól indultunk, le a Mátyás templomig, Halászbástyáig, át a labirintuson, az alagúton, Clark Ádám térig, egészen felmentünk a Gellért-hegyig, Citadelláig. Minden fontos pontot érintettünk, miközben sorra oldották meg Auckland legjobb magyar lovagjai a nehezebbnél nehezebb feladatokat. Sokat olvastak, írtak, térképet elemeztek, harcoltak félelmet nem érezve.
A délután zárásaként, mindenki elkészíthette a saját lovagi koronáját és kardját, s láss csodát, gyönyörűen felfegyverzett, feldíszitett lovagok és királylányok születtek! Találkozunk decemberben, addig is minden lovag pihenje ki magát a nagy út után!
A KÉKEK csoportja decembertől Zsuzsa mellett már egy új tanárnővel, Tóth Judittal találkozhat, ugyanis Végh Barbi, Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas új-zélandi tartózkodása november közepén véget ért.
Zsuzsa és Barbi
Az iskola előtti este egy extra filmklub keretében az ifjúsági csoport tagjaival megnéztük a Pál utcai fiúk regényből készült klasszikus filmet, ebből inspirálódva pedig lelkesen vágtunk neki másnap az iskolában zajló akadályversenynek, amikor is újrajátszottuk a Pál utcaiak és a Vörösingesek nagy csatáját. Mindkét csapat egyenlő eséllyel indult, végül az ügyesség, kreativitás, no meg a regény ismerete döntötte el a csata kimenetelét. Az ütközet elején saját csapatzászlóval és csatakiáltással mutatkoztak be a csapatok, majd nagyon ügyesen vették az eléjük kerülő akadályokat. Golyóztak (einstand nélkül), lerajzolták a grund alaprajzát a regény szövege alapján, kvízt oldottak meg, rövidfilmet készítettek a regény egyik ikonikus jelenetéből.
Mindezek után még megbirkóztak egy számolós feladattal és keresztrejtvénnyel is, képregényszöveget írtak, pókfociztak. Végül egy számháborúval zárult a csata. A nap végére regény vége is kicsit módosult, ugyanis Aucklandben a Vörösingesek nyertek, akik azonban nagyon sportszerűen megosztották nyereményüket a Pál utcaiakkal.
Éljen a grund! Éljenek az ifjúsági csoport tanulói!
Betti és Ani
コメント