A világ tényleg kicsi

Ha az ember szeret sétálni, dimbes-dombos utakon, akkor mindképpen érdemes ellátogatnia Új- Zélandra, mert itt aztán határ a csillagos ég. Azonban jóból is megárt a sok. A kiérkezésem előtt már többen jelezték, akik itt élnek, hogy érdemes beszerezni autót, mert a tömegközlekedés és vasúthálózat nem a legjobb, a távolságok nagyok, az idő pedig pénz. Sikerült a saját bőrömön megtapasztalni ezt, ugyanis a legközelebbi aucklandi tenisz klub a kinglsandi szállásunktól egy órára van, gyalog. Így hát, amikor még nem volt kocsim, minden reggel egy órát sétáltam a klubig, majd vissza. Odafele még nem is volt vészes a helyzet, mivel lejtett az út, közben pedig legalább bemelegedtek az izmaim. Viszont egy kiadós derbi után visszasétálni megint egy órát, fáradtan, emelkedőn, na, az már döfi. Na, de nézzük a számokat, hogy el tudjuk képzelni „sanyarú sorsomat”: Február 12-én érkeztem meg Aucklandbe, az autómat pedig március 10-én kaptam meg. Február 12. és Március 10. között összesen majdnem 60.000 lépést tettem meg, ez átlagos heti 15.000 lépést jelent. Megérte a sok gyalog-galopp, mert cserébe olyan izmos lábaim lettek, amiket még Usain Bolt is megirigyelne. Az autóvásárlás terén elég szerencsés voltam, mert rögtön az első kocsi bizonyosult a legideálisabbnak számomra. Persze többet is megnéztünk, de ez a 2007-es BMW 116i lett a nyerő. Azért ezt a fajtát választottam, mert ezt ismerem. Odahaza egyszer már volt ilyenem, szóval tudom az előnyeit és hátrányait. Az autó kiválasztásához kaptam helyi erősítést, Vály Ádám szerepében, aki nem mellesleg remek pörköltet szokott főzni az aucklandi magyar klub jeles alkalmaira. Az eladóhoz menet Ádám lelkesen magyarázta, hogy mit érdemes nézni az autón, hogy kell megkérdezni, mikre kell odafigyelni. Az igazat megvallva, ha műszaki dolgokról van szó, én abszolút sötétben tapogatózok, így most is, mint általában csak bólogattam némán és persze egy szavát sem értettem Ádámnak, pedig magyarul beszélt. Mi történik, ha egy művész embert kérsz meg műszaki dologra? Semmi. A helyszínre érve kellemes úriember fogadott minket, nevezett Mikhail. Romániából, Bukarestből költözött ide még húsz évvel ezelőtt. Két gyermekes családapa, akinek vagy öt kocsija volt a háza előtt. Miközben Mikhail odavezetett minket az eladó kocsijához odasúgtam Ádámnak, hogy megbízhatónak tűnik a fickó. Ádám csak annyi súgott vissza, hogy ne a fickó legyen megbízható, hanem az autó. És milyen igaza volt. A kocsi felmérése közben, úgy égtem be, ahogy csak lehet. Összekevertem a mondatokat, nem találtam a megfelelő kifejezéseket, és pont olyan bizonytalan voltam, amilyen bizonytalanok szoktak lenni a művészek kocsi vásárlás közben. Így miután Ádám látta, hogy a haláltáncomat járom, átvette tőlem a szót és megkímélt engem és mindenki mást is. Mivel színész vagyok, a próbavezetés közben próbáltam eljátszani, hogy nem most először vezetek jobb oldalon. Pedig ez volt az első alkalom, így amikor kanyarodni kellett, rendre a szembesávba akartam menni, de aztán valahogy mégis sikerült megoldanom. Nem szeretek várakozni és talán a legnagyobb ellenségem a türelem, így kezet fogtam Mikhaillal és megvettem az autót. Azt az autót, attól a bukaresti Mikhailtól, aki, mint kiderült maga is ott volt a 2025-ös Akuclandi Magyar Fesztivál és Piacon. Emlékezett, hogy látott a színpadon, ahogy vezettem a műsort, dicsérte a lángost, a magyar borokat majd azt mondta, hogy jövőre is biztosan ott lesz. Annyit feleltem neki, hogy remélem, én is.

Darvasi Áron