A HARMADIK MAGYAR ZÁSZLÓ
- Fanni Csényi
- okt. 3.
- 1 perc olvasás

Ennek a zászlónak a története kicsit rövidebb lesz, mint a többié, viszont annál többet mond. Történt ugyanis, hogy bemutattuk a Ludas Matyi előadásunkat. Az előadás egy bizonyos pontján Döbrögi tanár úr jól elfenekelte Matyit egy lúdtollal megtömött párnával, és miközben folyt az ütlegelés, a sok toll csak szállt és szállt. Aki szemfüles volt, észrevehette, hogy a tollrengetegben feltűnt egy piros-fehér-zöld színű valami. Ez a valami történetesen a harmadik zászló volt, amit a lúdtollas párnába rejtettem el. Az előadást követően a takarítás következett. Gondosan porszívóztam fel a teremben a tollakat, velük együtt pedig a harmadik magyar zászlót is. A porszívó Berniéké volt, ami a klubnapot követően haza is ment velük, a tartályában a kis zászlóval. Gondolom, később a porszívó tartályát kiürítették, a zászló így belekerülhetett a szemetesbe, a szemetest kiürítette a kukásautó, így a zászló átkerült a kukásautóba, utazott kicsit, amíg meg nem érkezett Auckland egyik szeméttelepére. Úgyhogy a kis magyar zászló most ott bújik valahol valamelyik szemétdomb között, és ki tudja, mikor ér véget az utazása.
Darvasi Áron
KCSP ösztöndíjas






Hozzászólások