Weöres Sándor versei

A költő, író, műfordító, irodalomtudós idén ünnepelné 107. születésnapját.

Weöres Sándor

Hazatérés

Anyám szemében kapzsi féltés.

Apám szemében görbe vád -

hogy megjöttem, fölhozta mégis

a legvénebb üveg borát.

Kutyánk bőrbeteg és öreg már,

csupa csont… nézni siralom.

Nemsokára, tudom, elássák

a lucernás domboldalon.

Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.

És az a csönd úgy kiabál.

Mintha az étel sótlan volna,

mikor pupozva van a tál.

Rámnéz anyám, rámnéz apám is:

Nem az van itt már, aki volt?

És fönn az égen, úgy mint régen,

rostokol a nagybajszu Hold.

Annyit játszottunk a kutyánkkal

együtt, mind vad imposztorok!

Most, hogyha fejét megsimítom,

végigvonaglik és morog.

Miért nem tudunk már örülni,

ha étel és bor oly remek?

Miért vagyunk mi mind a Földön

olyan örök idegenek?

Miért nem tudok sírni, bőgni,

hogy megvénül anyám-apám

anélkül hogy megsimogatnám

az arcukat, mint hajdanán?

Három holt idegent takar majd

a borostyános kriptabolt.

És fönn az égen, úgy mint régen,

rostokol a nagybajszu Hold.



A galagonya

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Zúg a tüske,

szél szalad ide-oda,

reszket a galagonya

magába.

Hogyha a Hold rá

fátylat ereszt:

lánnyá válik,

sírni kezd.

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.



Őszi zápor

zuhogó őszi zápor ablakra kopog

pereg kopog az elfüggönyzött szívre

beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába

átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen

zörög

mocorog

zúg

sziszeg

lépdel az éberálom sivatagában

utazik idegen világ sivatag síkján

élő határtalan szívben vándorol

susog dünnyög

duruzsol

regél dalol

elvegyül a falióra énekébe

szövöget a magány csendjébe a zugok félelmébe

a szögletek szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe

üvegen át találkozik szemérmes csipkefüggönyökkel

nem ejti teherbe őket mint kinn a mezőket

hol iramától sebesül a föld és sóhajt a sár

kér libeg csillog sír

súg mosolyog remeg

dereng izen borong néz

megérinti az emberi sivatagot

ahol a gondok kaktuszai

az örömök pálmái tikkadoznak

megérinti az eleven medencét

ahol a társaslét és a magány

ahol az ébrenlét és az álom

uszonya váltva csillan

messze ázik ázik a

lábnyom szikla jegenye

tücsök veréb

domb nyúl nád fű őz


0 views