VÉGET ÉRT A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAM 2025-ÖS SZAKASZA A DÉLI FÉLTEKÉN: CSÉNYI FANNI BÚCSÚJA A KÖZÖSSÉGTŐL

Azt se tudom, hol kezdjem ezt a búcsút, hiszen annyi minden történt ezalatt a kilenc hónap alatt, hogy nehéz egyáltalán összefoglalni. Az egész kaland a Magyar Fesztivállal indult februárban, ahol úgymond rögtön bekerültem a körforgásba, az itteni magyar közösségi élet pezsgésébe. Onnantól kezdve egyik program követte a másikat és kialakultak a mindennapi ritusok. Kirándulást, csajos estet, mozi estét, gyereknapot, kocsmakvízt és bejárós tábort szerveztem, és minden egyes alkalom újabb élményeket és újabb ismeretségeket tartogatott. No meg nemrég derült ki, hogy a szomszédom egy magyar család!

A legjobb pillanatok számomra egyértelműen az iskolanapok voltak. A gyerekek energiája, a nevetések, a közös játékok mindig feltöltöttek, pont olyan lendületesek voltak, mint amilyen én is igyekeztem lenni. Imádtam mindig új feladatokat kitalálni és megtisztelő volt, hogy egy teljes csoportot, a játszócsoportot én vezettem. Minden egyes alkalommal készültem izgalmas feladatokkal, programokkal. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, és talán az ő mosolyuk volt mindig a legjobb visszajelzés számomra. A kedvenc élményem az volt, amikor a lányoknak táncot taníthattam. Tánctanárként külön öröm volt látni, hogy mennyire élvezik a mozgást, a ritmust, és milyen lelkesek. Remélem, hogy a decemberi pikniken a táncbemutató is jól sikerül majd és a gyerekek büszkén mutathatják meg mindazt, amit az elmúlt hónapok alatt tanultak.

A klubnapok során jó volt leülni, beszélgetni, és hallgatni a sok-sok történetet arról, ki hogyan érkezett ide Új-Zélandra, milyen volt új életet kezdeni és hogyan találtak egymásra a magyarok ezen a távoli szigeten. Az idősebbek történeteit különösen szerettem hallgatni. Ők az élő történelem, nem a tankönyvekből ismert, hanem a valós, megélt múlt, tele erővel, humorral és bölcsességgel. No persze sokáig nem tudtam egy helyben ülni ezeken a programokon se. A klubnapokon is volt pörgés, táncház, sütés, főzés, gyereksarok. Bár a csirkepörkölt készítése még mindig nem hozta meg a kedvemet a húsfogyasztáshoz, mindig öröm volt látni, hogy a magyar ételek összehozzák a közösséget. A magyar programokon kívül is rengeteg élményt és barátot szereztem itt Új-Zélandon. A futóklubtól kezdve az acroyoga társaságon át egészen a Les Mills törzsvendégeiig, mindenhol találtam olyan embereket, akikkel jókat lehetett nevetni, beszélgetni, vagy csak együtt mozogni. Jó érzés volt belekóstolni az aucklandi mindennapokba, megtapasztalni, milyen nyitott, kedves és inspiráló a közeg. Az pedig biztos, hogy Auckland mellett a Whittaker’s étcsoki is teljesen elnyerte a szívemet. Márcsak az a kérdés, hogy mennyit tudok besűríteni a bőröndömbe.

Sok program volt és megannyi történés, de ha visszagondolok, a leginkább azért vagyok hálás, hogy rengeteg embert ismerhettem meg. Beszélgettem, nevettem, együtt dolgoztam és ünnepeltem veletek és ez az, ami igazán megmarad. És remélem ez a történet még folytatódik...

Csényi Fanni