Török Bélára emlékezünk (Kám,1933 - Auckland, 2022)

Béla Török was born in a village in Hungary known as Kám in Vas County in 1933. He left Hungary at a young age of 15 and moved from different camps to camps during war times and ended up on a ship to Australia. He stayed and worked on some Australian ships for a number of years and also worked at Government House in Sydney. He came to New Zealand on one of these ships where he met my mother Valerie; they married and had two daughters Marissa and Belinda.


Béla went back to his beloved Hungary in 1995 after being away for 40 years and visited his village and relatives.

Béla loved table tennis and won many competitions; he was a champion Latin dancer too. He worked for Armour guard and was the longest serving Security officer for 35 years. Béla was passionate about music and animals and was a long-time member of The Auckland Hungarian Club for over 50 years where he made many friends.


Béla passed away peacefully on Tuesday 6th September aged 89. Nyugodjon békében!


In addition to excelling in several sports, Béla Török liked poems and wrote quite a few of them himself. He wrote his poem 'Álom, álom' (which is published alongside his pictures below) 63 years ago when he was working at Government House in Sydney.


Török Béla amellett, hogy több sportágban jeleskedett, kedvelte a verseket és ő maga is írt jó néhányat. Álom, álom című versét, melyet a róla készült képek mellett közlünk, 63 évvel ezelőtt írta, amikor a Sydney-ben, a Government House-ban dolgozott.



Török Béla: Álom, álom


Ördöngös dolgok szállják meg álmaim

kísértik a szívem, mint cinkos társaim

lehetetlen dolgok könnyűvé válnak

súlyos gondjaim, mint pelyhek, elszállnak.


Sötét éjszakába álmainkba szállva

átlépjük a határt, hiába van zárva

földhöz ragadt testünk ágyban maradva

de lelkünkre vár a szellemek kalandja.


Aludtam én kastélyban, kunyhóban is háltam

legszebb kalandokat álmaimban jártam

aztán csörög az óra, a varázsló eltűnik,

munka vár reánk, a varázslat megszűnik.


Egész életünket, de sok gonddal járjuk

nem is csoda talán, hogy mi az éjjelt várjuk

fáradt testünket az álom megszállja

s ami nem tetszik az agyunknak, kizárja.


Van aztán mikor ébredni szeretnénk

rémálmaink rajtunk s folyik a verejték

ébredvén ámulunk, hogy mégiscsak élünk

ha nehéz is az élet, de nappal nem félünk.


Paplanos ágyba vagy fa alatt ülve

szénakazalba vagy pázsitos fűbe

ringatni sem kell, ha fáradtak vagyunk

elnyomja az álom a mi terhelt agyunk.


Ifjúi álmok téli mezőkbe érve

megdermedt öreg szív körülnéz félve

sas szárny álmok alantva repülnek

heves vágyink eggyenkint kihűlnek.


Nappali álmokat szépen dédelgetünk

a mesék országába majd kiskirályok leszünk

ott semmi sem rossz, semmi sem drága

sima az út, minden ajtó tárva.


Egy szebb jövő, amit talán csak várhatunk

tartsa bennünk a lelket, s tovább álmodunk

Életünk, álmaink néha egybefolynak

de hol kötünk ki, azt hagyjuk a sorsnak.


Az élet rongyos ruháját átcseréljük este

bársonyba öltve, arcunk kifestve

egy fényes mulatóba cigányzenével

boros mámorunkkal, egy szép mesével.


Az életünk visszhangja tükrözi lelkünket

bajaink, gondjaink őrrítik fejünket

örökké hajszoljuk földi vágyaink

cserben hagynak sokszor, mint hűtlen párjaink.


Szemem előtt peregnek az emlékek lapjai

mint leszerelt rokkantnak üresek napjai

így most nappal is álmodozva járok

mikor lesz vége, már csak erre várok.


Sydney, 1959