Népmesék Magyarul Hobartból

Első alkalommal nyílt lehetősége az új-zélandi és ausztráliai magyar közösségekben élő családoknak arra, hogy Tasmaniából magyar népmeséket hallgathassanak, mégpedig nem is akárhogy, online közvetítés segítségével. A különleges eseményre május 17-én, vasárnap este került sor, a mesélő pedig Oszvald Tamás előadóművész, a Vándorló Fák (Roaming Trees) nevű kezdeményezés egyik alapító tagja volt.

Oszvald Misi, Tamás és Rozi

Tamás nagyon régóta mesél nemcsak gyerekeknek, minden korosztálynak; bárkinek, aki szívesen hallgat a magyar kultúrkörből vagy éppen más nemzetek tradícióiból származó történeteket. A Vándorló Fák mesemondói szerint „a klasszikus mesemondás mindenki számára intim helyzet. Összegyűlünk, leülünk félkörbe, majd a furulya hangja létrehozza azt a mentális teret, ahol az „alvó” történet életre kel, és szépen lassan beúszik az agyunkba és a szívünkbe.”


Nem volt ez másképp vasárnap este sem, hiszen Tamás és gyermekei, Rozi és Misi saját kertjükben jó nagy tüzet raktak, köré ültek, Tamás felesége, Linda pedig telefonos közvetítés által teremtette meg a kapcsolódási lehetőségét a közelebb és távolabb élő hallgatósággal. Előkerült a furulya is, amelynek segítségével minden néző számára megnyílt a tér, életre keltek az „alvó” történetek – élmény volt hallgatni ezeket Ausztráliában, Új-Zélandon és Magyarországon is.


A vasárnapi együttlét egy vas megyei mesegyűjtő, Kardos József történetével indult, amelyből megtudhattuk, hogy a csodatevő szilva, az őszinteség és a jó szerencse minden helyzeten átsegíti a legszegényebb, de annál tisztább lelkű legényt. A macska című japán történetből kiderült, hogy a szélnél, a falnál, az egérnél, de még a tigrisnél is erősebb a …? Hát a macska! Ezért aztán a talált macska neve nem is lehetett más, mint: macska! A tükörről szóló történetben a kíváncsiságról, önmagunk megismeréséről és a bizalomról is szó esett, illetve a tükörképpel való ismerkedés sem maradhatott el. Igencsak macskás estére sikerült a vasárnapi, hiszen A macskacicó című magyar népmese is előkerült a japán bajszosról szóló történet mellett. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy…és a legkisebb királyfi jó szíve és kitartása megtörte a boszorkány átkát. A macskacicó pedig ismét csodaszép királylányként tündökölhetett, tán még most is élnek, ha meg nem haltak.


Vasárnap este kiderült, hogy a mesék világában minden lehetséges, vagy még talán annál is több! Tamás és családja már készül a következő alkalomra, hogy ismét elvarázsolja a mesekedvelő hallgatóságot akár tengeren innen, akár túl, mesélve, magyarul.

Vadász Viola


Vándorló Fák (Roaming Trees Storytelling): link