Az Új-Zélandon élő fiatalok először a magyar táborban
találkoztak, illetve barátkoztak össze. A tábor fontos
találkozási pont maradt nekik, de az idő haladtával
szükségüknek éreztek táboron kívüli találkozókat is.
Tavaly, illetve idén áprilisban már maguknak szerveztek
többnapos összejövetelt.
A találkozók alkalmával a 17-18 fiatal három különböző
városból, Rotoruaból, New Plymouthból és innen,
Aucklandből gyűlik össze egyiküknél, majd 3-4 napon
keresztül különböző programokat csinálnak: várost
néznek, bowlingoznak, buliznak, nevetnek együtt. Ez
szinte már egy hagyománnyá alakult köztük. Most
áprilisban négy napon keresztül voltak Aucklandben, így
nagy örömünkre, mi is találkozhattunk velük.
Egy nagyon összetartó, nyitott és jó kedvű társaságot
ismerhettünk meg. Reméljük, hogy még találkozunk
velük!
Póda Petra Piroska

