KÖVES PÉTERRE EMLÉKEZÜNK

1941. december 20. - 2025. október 18.

Van valami megragadhatatlan abban, ahogyan egy ember élete kibontakozik az évtizedek során – ahogyan a fiúból testvér, férj, majd apa, végül nagypapa és dédapa lesz. Péter élete pontosan ilyen volt: rétegekben építkezett, minden szakaszában újabb dimenziót nyerve, miközben lényege változatlan maradt. Emigráns volt és felfedező, aki nemcsak földrajzi értelemben tette meg a lehetetlent, hanem egzisztenciálisan is: otthont teremtett Magyarországon, majd a semmiből újrakezdve, Új-Zélandon egyaránt. Keményen dolgozó bevándorló, aki cégalapítóvá vált, később pedig utazóvá, aki bejárta a világot. Fantasztikus szakács, mókamester és morcos ember egy személyben, akinek keze alatt minden megtermett a kertben, az avokádótól a barackig, a szilvától a mandarinon át a kaporig. Művelt, sokat olvasott ember, akinek kovászos uborkája legendás volt, uborkasalátája pedig felülmúlhatatlan.

Kicsit hollanddá is vált – nemhiába a nagy rokonsággal rendelkező holland feleség –, de magyarságát mindvégig megőrizte: nyelvében, gondolkodásában, főztjében. Nagylelkű ember volt, aki segített, ha tudott, és akkor is, amikor már kevésbé bírt. Élete első tizenhét évét élte Magyarországon. Sokat mesélt Óbudáról, még az egykori címét is megadta nekem a nyáron: Beszterce utca 25. „A Mamám és a Papám háza. Menj el oda, ha ráérsz, s küldj egy képet nekem” - mondogatta. Mesélt orosz katonákról, bújkálásról, sváb ételekről, s furcsa sváb szavakról. Aztán az '56-os forradalom közbeszólt, és mennie kellett. Eredeti irány Kanada volt, amerre nővére, Ágnes ment, de úgy alakult az élet, hogy Új-Zéland lett belőle. Itt folytatta iskoláit, itt találkozott Ericával, ide érkeztek később szülei és öccse, András. Apa és fiai céget alapítottak, amelyet évtizedeken keresztül közös erővel vittek, s amely munkájuk gyümölcseként ma is működik. Ericával családi bázisukat Titirangiban tették le. Élete értelmét felesége és gyermekei, majd unokái és dédunokái jelentették a munka, a sport, a horgászat, és az utazás mellett. Mindenhonnan egy-egy emlékkel tért haza. Testvérével, Andrással éveken át hűséges tagjai voltak a Jelly Belly Breakfast Clubnak - egy közösségnek, amelyet a sport és a közös reggelik kovácsoltak össze. Mindketten szenvedélyes horgászok, kiváló kertészek, és senki sem verte meg őket kártyában. Igazi testvéri összetartás jellemezte őket, számtalanszor támogatták egymást az élet kihívásaiban. Waiheke Islanden is otthon volt. Élete utolsó szakaszában már itt élt köreinkben, azon a szigeten, amely a nyugalmat biztosította számára. „Vigyetek ezt, vigyetek azt a kertből" – mondogatta, s cserébe a sütit szívesen fogadta. Ha bármi baj beütött volna az olyan alap élelmiszerek, mint Unicum, pálinka és keksz mindig voltak nála. Még tavaly beszélgettünk róla, hogy ha lesz rá idő, írjuk meg a memoárját – elmondaná élete történetét. Részleteiben sikerült elmesélnie, egészében végül nem. A betegség már nem alkalmazkodott a tervhez.

Péter, most már biztos vagy egy kilométer! Nagyon hiányzol nekünk.

Nyugodj békében, Isten veled!