top of page

KULTÚRÁK HÍDJA: MEGÉRKEZTEK A 2025-ÖS ÉV KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÖSZÖTNDÍJASAI AUCKLANDBE


Kedves Olvasók!

Tanulmányaimat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végeztem, ahol nemzetközi igazgatási szakon szereztem diplomát. Pályafutásomat a Pénzügyminisztérium Sajtó és Kommunikációs Főosztályán kezdtem, azonban hamar rájöttem, hogy az irodai munka nem az én világom. Mindig is örökmozgó voltam, a sport gyerekkorom óta meghatározó része az életemnek. Számos sportágat kipróbáltam, de a szívem végül az akrobatikus rock and roll felé húzott. Milyen jól is tettem, hiszen számos bajnoki címet sikerült elnyernem. A mozgás, a közösség, a dinamizmus mindig is fontos volt számomra, ezért visszatértem a sporthoz, immár edzőként. Minde korosztállyal dolgoztam, az óvodásoktól egészen a felnőtt válogatottig és hatalmas öröm számomra látni a versenyzők fejlődését, sikereit. A Kőrösi Csoma Sándor Program keretében azért érkeztem Új-Zélandra, hogy energiámat és közösségépítő lelkesedésemet megosszam az itt élő magyarokkal. Célom, hogy a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt a mozgás és a sport szeretetére ösztönözzem, valamint erősítsem a magyar hagyományokat, kultúrát és az összetartozás érzését. Hiszem, hogy a sport nemcsak egészséges életmódot biztosít, hanem kiváló eszköz a közösségek építésére és összetartására is. Remélem az itt eltöltött idő alatt bekapcsolódhatom az új-zélandi magyarok életébe és számos programmal, eseménnyel színesíthetem a az itt élő magyar közösséget.

Csényi Fanni
ree


Darvasi Áron vagyok. 2020-ban végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakon. Az egyetemi tanulmányaim során a színészet mellett volt szerencsém elsajátítani a rendezés, a drámaírás és a tanítás mesterségét is. Gyakorlatomat színészként a Vígszínházban töltöttem - ahol olyan előadásoknak játszhattam, mint a Pál utcai fiúk (Csónakos), A Padlás (Üteg) és a Dzsungel könyve (Főfarkas), majd a budapesti Katona József Színházban folytattam. Első egyetemi rendezésem – Kleist – Amphitryon – az Ódry Színpad egyik legsikeresebb előadása lett. Később a klasszikus drámairodalom felé fordultam, aminek köszönhetően négyszer is elnyertem a Köszönjük, Magyarország! programot, melynek köszönhetően vidéki középiskolákban tanítottam ógörög drámaelemzést. Tovább erősítve a magyar irodalmi tevékenységeimet, 2020-ban Kassák Lajos-díjat kaptam, majd 2021-ben és 2024-ben elnyertem az Örkény István drámaíró ösztöndíjat. Az egyetem elvégzését követően saját független színházi alkotócsoportot hoztam létre, Klakker Társulás néven. Az első bemutatónk – Madárhegy – a Jurányi Házban volt, 2022. április 8-án. Frissen végzett színészként a szabadúszás mellett döntöttem, így 2021-ben kipróbálhattam magam a televíziózás világában is, ahol saját zenekarommal – Kultúrkör – az egyik tehetségkutató műsor 5. legjobb zenekaraként végeztünk. Ugyanezekben az években főleg sorozatokban játszottam kisebb-nagyobb szerepeket (Tóth János, Hotel Margaret, Keresztanyu, Drága örökösök, Brigi és Brúnó, Legyetek szeretettel, Hazatalálsz, Pokoli Rokonok). A sport is elengedhetetlen része az életemnek, fiatalkoromban teniszversenyző voltam, aminek köszönhetően benne voltam a legjobb 15-ben a 16 évesek ranglistáján. A sportot mai napig űzöm, kissé lassabban, kissé rozsdásan, de annál lelkesebben. A művészet és kultúra számomra terápia. Nagyon várom az új-zélandi missziót és remélem, hogy tudásom a lehető legjobban fogja tudni segíteni az auckland-i magyar közösség életét!

Darvasi Áron
ree

Hozzászólások


bottom of page