INTERJÚ DR. NAGY GÁBOR TAMÁSSAL, MAGYARORSZÁG WELLINGTONBA AKKREDITÁLT NAGYKÖVETÉVEL

dr. Nagy Gábor Tamás, Magyarország Wellingtonba akkreditált nagykövete

Aucklevél:

Január 27-én érkezett Wellingtonba, és adta át megbízólevelét Cindy Kiro főkormányzónak. Már az első napokban részt vehetett több jelentős, magyar vonatkozású új-zélandi eseményen, köztük az Aucklandben megrendezett II. Magyar Fesztiválon és Piacon is. Azóta eltelt néhány hónap, lehetősége nyílt a beilleszkedésre és számos kapcsolat kiépítésére. Milyen első benyomásokat szerzett Új-Zélandról, az itt élő sokszínű népességről, és természetesen a helyi magyar közösségekről?

dr. Nagy Gábor Tamás:

A Waitangi-ünnepségek előtt, január 31-én adtam át a megbízólevelet, tehát az első élményem a Waitangi szerződés évfordulója és az ezzel kapcsolatos megemlékezés volt. A maori hagyományokkal való első találkozás nagyon megható volt, rendkívül egzotikus kultúra, amelynek mély és spirituális tanítása van. Sok szempontból ez hasonlítható az ősi magyar hitvilághoz. Az új- zélandi kultúrának az a meghatározó eleme, ami a maori őslakosoktól származik, a magyarok számára is példa lehet, ugyanis az őshonos kisebbség nyelvhasználata, illetve a széles körű kulturális és gazdasági autonómiája abszolút rokonítható. Ez nemzetközi szinten olyan hivatkozási alap lehet, amelyre Európában alig akad példa. Egyfajta mintát ad arra, hogy az őshonos lakossághoz így is lehet viszonyulni. Ami a magyar közösséget illeti, Új-Zéland a magyarok számára vonzó, de távoli célpont. Természetesen nagyon hálásak vagyunk azért, hogy az 1956-ban emigrált magyarokat Új-Zéland befogadta, akik így már másod-, sőt harmadgenerációs magyarként őrzik identitásukat. Nagy élmény volt olyan idősekkel találkozni, akik arról meséltek, miért kellett elhagyniuk Magyarországot, hogyan boldogultak Új-Zélandon, hogyan alapítottak itt családot, és miért fontos nekik, hogy a sok-sok évtized és kilométer távolságából is megőrizzék magyarságukat. A magyar közösség azon tagjaival is nagyon érdekes volt találkozni, akik az elmúlt évtizedekben érkeztek, hogy munkát vállaljanak, szakmai karriert építsenek. Ez egy nagyon összetett, érdekes, tagolt és sokszínű közösség. Fontos az itt élő magyaroknak, hogy megőrizzék identitásukat, és átadják azt gyermekeiknek. A Nemzetpolitikai Államtitkárság külön figyelmet szentel a diaszpórában élő magyarokra. Érkezésem után nem sokkal Szilágyi Péter helyettes államtitkár úrral közösen látogattuk meg az új-zélandi magyar közösségeket Aucklandben, Christchurchben és Wellingtonban.

Aucklevél:

Kérjük, meséljen az Aucklevél olvasóinak arról, hogy mit jelent az Ön számára a diplomata hivatás, és milyen helyet foglal el életében ez a pálya. Eddigi karrierje során egyetemi oktatóként, polgármesterként, konzulként, valamint az Európa Tanács magyar delegációjának tagjaként is tevékenykedett. Hogyan formálták ezek a tapasztalatok személyes és szakmai fejlődését, és milyen útravalót adott mindez jelenlegi diplomáciai munkájához?

dr. Nagy Gábor Tamás:

Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek politikai szerepvállalása a rendszerváltással kezdődött. Rögtön éreztük, hogy meg kell fogalmazni, milyen Magyarországot képzelünk el magunknak. A sok-sok év alatt, amit a politikai pályán töltöttem, mindig az vezérelt, hogyan tudjuk a magyar nemzeti ügyeket a leghatékonyabban képviselni, legyen szó kisközösségről, önkormányzatról vagy szélesebb nemzetközi összefüggésről. Diplomatának lenni mérhetetlenül megtisztelő és nagy felelősséggel járó hivatás, ami azt jelenti, hogy az államfő kiküldöttjeként te vagy a magyar állam első számú képviselője diplomáciai, gazdasági vagy akár kulturális területen. Ilyenkor persze az ember azon gondolkodik, ha ilyen feladatot kap és elvállalja, hogy mivel tudja a legjobban szolgálni Magyarország érdekeit. Ez ma egyáltalán nem könnyű. Nem fogadásokat jelent, nem csak azt, hogy reprezentálsz valamit, hanem adott esetben meg kell fogalmazni, hogyan látjuk a világ folyását. Amikor Új-Zélandról nézi az ember Magyarországot, akkor persze teljesen más perspektívát lát, mint korábban a Baltikumból, Strasbourg-ból vagy a budai várból. Ez egy békés, konfliktusoktól távoli világ, amely nagyon befogadó, nyitott és képes arra, hogy meghallgassa a sokszor nem többségi állásponttal egyező magyar véleményt.

Aucklevél:

Milyen tervei, elképzelései vannak a magyar közösségek támogatására és összetartásának erősítésére Új-Zélandon nagykövetként? Hogyan kívánja segíteni a helyi magyar közösségek életét, és milyen új kezdeményezéseket tervez a diaszpóra számára a következő években? Mi az, amit határozottan szakmai és személyes szívügyének tekint az új-zélandi kiküldetés éveit illetően?

dr. Nagy Gábor Tamás:

A már működő programokat szeretnénk megtartani és erősíteni, tartalommal megtölteni. Másik tervünk, hogy kulturális programokat szeretnénk idehozni. Legközelebb a Nemzeti Színház Déryné Társulata jön Ausztráliából Új-Zélandra, és az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó megemlékezésen részt vesznek Wellingtonban, majd Aucklandben lesz egy Márai Sándort megidéző irodalmi est. Éppen ma voltunk a városi tanácsnál, a polgármester-helyettes asszony fogadott minket Lipóth Petrával közösen, és felvetettük azt a kérdést, hogy a magyar egyesület kaphatna-e valamilyen olyan ingatlant, amelyben a magyar közösség kulturális élete lebonyolítható, hogy ne csak mindig mástól bérelt ingatlanban jöhessünk össze. A felvetésünk nyitott fülekre talált, így egy otthonra lelhet a magyar közösség. Egy ilyen bázis katalizátora lehet a közösségi életnek. Christchurchben van ilyen lehetőség, a legnagyobb számú magyar közösségnél, Aucklandben azonban nincs, ezért lenne fontos, hogy itt is legyen. Terveink között szerepel – bár ez még távoli –, hogy legyen egy magyar emlékhely Aucklandben. Az idei Mindszenty-emlékévet felhasználva azt tervezzük, hogy egy Mindszenty-portré szobrot állítunk fel, ennek a helyszínének megtalálása jelenleg is folyamatban van, így ennél többet most nem tudok mondani. Terveink vannak, hogy aztán ezekből mit sikerül megvalósítani, az nem csak rajtunk múlik, de amit eddig otthon felvetettem, mindenhol támogató szavakat kaptam, és eddig úgy látom, hogy nagyfokú nyitottság van az itteni közösség támogatására. Eddig három alkalommal szervezték meg azt a képzőművészeti kiállítást Új-Zélandon, amely Double Bond néven az új-zélandi magyar kötődésű művészek seregszemléje volt. Idén megpróbáljuk ezt megszervezni Wellingtonban, és azt szeretném, ha a következő évben, az ’56-os forradalom 70. évfordulóján a legnagyobb magyar közösség, azaz az aucklandi közösség szervezhetne egy ilyen Double Bond kiállítást. Ez azért nagyon izgalmas, mert akik Új-Zélandon élnek, alkotnak és ezt a világot látják, ebben meg tudják fogalmazni, hogy számukra mit jelent a kettős identitás – ez mindig egy nagyon szép és inspiráló kihívás. A művészek egy önálló alkotással vagy akár már elkészült mű bemutatásával is részt vehetnek ezen a seregszemlén.

Aucklevél:

A jelenleg is a világban zajló események sokakban bizonytalanságot, félelmet keltenek. Ön szerint mennyire érezhetik magukat biztonságban az emberek itt, Új-Zélandon – ezen a távoli szigeten –, különösen úgy, hogy szeretteik, rokonaik, barátaik gyakran messze élnek tőlük? Hogyan befolyásolja mindezt a helyi közösségek összetartása és az ország sajátos, biztonságos légköre?

dr. Nagy Gábor Tamás:

Hát, most már nem egy olyan cikk jelent meg a világban, hogy Új-Zéland a legbiztonságosabb ország, de a viccet félretéve, ez a régió a béke szigete, még akkor is, ha látjuk a globális feszültségek itteni leképeződését is. Ennek ellenére senkinek nincs szándékában Új-Zélanddal bármilyen konfliktusba keveredni, úgyhogy itt mindenki biztonságban érezheti magát. Én csak egyet tudok magam számára tanulságként megfogalmazni: aki teheti, a családjával, rokonaival, barátaival tartson szoros kapcsolatot.

Aucklevél:

Köszönjük, hogy megosztotta velünk gondolatait és tapasztalatait. Sok sikert kívánunk nagyköveti munkájához, valamint a helyi magyar közösségek támogatásához és összetartásához Új-Zélandon!

Darvasi Áron és Vadász Viola