A World Plant-Based Awards kezdeményezés a növényi eredetű élelmiszer- és italiparban történő innováció és kiválóság díjazására, a legambiciózusabb termékek és vállalkozások elismerésére épül. Az első alkalommal meghirdetett versenyben, melyben a szervezők 15 különböző kategóriában osztanak ki világdíjakat, egy magyar hátterű, Új-Zélandon működő céget is találunk. A Kati Ohens és Hetényi Csaba által alapított Plantcraft nevű startup termékei 24 ország 222 nevezése közül a zsűri döntése alapján két kategóriában is döntősök: október másodikán kiderül, hogy övék lesz-e az év legjobb hús alternatívája és a legjobb növényi alapú proteinje megalkotásáért kiérdemelt világdíj.
Aucklandi Hírmondó: A Plantcraft egy olyan kezdeményezés, amelynek alapvető célja, hogy a húsipar által létrehozott finomságokkal ízben és minőségben egyenrangú, mégis alacsony környezeti terheléssel járó, növényi alapú alternatívát nyújtson mindenki számára. A vállalkozás termékeinek piacra kerülését hosszas kutatási és fejlesztési munka, számos kísérlet előzte meg a megfelelő íz és állag elérése érdekében. A hosszas munka gyümölcse úgy tűnik beérni látszik, ezt mi sem jelzi jobban, mint, hogy a vállalkozás két kategóriában is döntős a szakma legnagyobb elismeréséként adható World Plant-Based Awards versenyben. Kati, Csaba, milyen cél, elképzelés vezetett titeket az élelmiszergyártás irányába, azon belül is a növényi alapú termékek piacára? Honnan jött az ötlet a Plantcraft filozófiájának, termékskálájának kialakításához?
Kati Ohens: 2018-ban alakultunk. Bennem akkor már egy jó ideje motoszkált a húsmentes felvágott gondolata. Önkéntesként dolgoztam egy online szervezettel, ahol növényi alapú étrendre áttérőket mentoráltunk. Itt tűnt fel, hogy könnyen tudok húst, tejet vagy sajtot kiváltó termékeket javasolni, de nagyon kevés olyan termék van a piacon, amit felvágott helyett tudnék ajánlani. Mikor Csabával találkoztunk, már ő is kifelé kacsintgatott az öltönyös világból. Ő hozta ezt a különleges, egyedi élelmiszertechnológiai know-how-t, és ennek kereste a felhasználási lehetőségeit - gyakorlatilag így találkozott az ötlet és a technológia. Ezután már csak meg kellett csinálni.
Hetényi Csaba: Én egy másik irányból érkeztem – egész életemben bankokkal, pénzügyi intézetekkel dolgoztam. Az elmúlt években több olyan projektfinanszírozási ügyleten dolgoztam, ahol közelebbről megismerkedtem az élelmiszergyártással, legutóbbi ilyen projektem egy tésztagyár vezetése volt. Az iparág magával ragadott, érdekes, új kihívásokkal állított szembe, és éreztem, hogy ebbe az irányba szeretnék elmozdulni. Az, hogy ezen belül a növényi termékek piacára fókuszálunk, nemcsak Katinak köszönhető. Négy gyerek édesapjaként, nekem is nagyon fontos, hogy olyan vállalkozást keltsünk életre, ami amellett, hogy egészséges és finom termékeket kínál, segít abban is, hogy megreformáljuk az elavult és fenntarthatatlan élelmiszer-ellátó rendszerünket.
A.H.: A Plantcraft startupként, azaz egy nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásként jelent meg a piacon. Az általatok életre hívott ötlet és termékek tökéletesítésére, tesztelésére, a vállalkozás menedzseléséhez szükséges eszközök kialakítására a világ egyik lehíresebb inkubátorában, a Berlinben működő ProVeg International közegében kaptatok lehetőséget. Mit jelentett számotokra az inkubátorban történő munka, ahol számos más startup egyszerre fejlődött veletek? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?
K. O.: Nekem nagy meglepetés volt, hogy mennyire támogató és együttműködő ez a közeg, az óriási verseny ellenére. Az előző cégemen keresztül sokat dolgoztam tech startup-okkal, szoftver vagy app fejlesztőkkel. Itt sokszor egymáson átgázolva törtetnek a cégek a siker felé. A ProVeg hálózatán keresztül csak segítőkészséggel találkoztunk, akár közvetlen versenytársunktól is. Én azt gondolom, hogy ez annak köszönhető, hogy együtt egy magasabb célért dolgozunk, nem feltétlenül anyagi haszonért. A ProVeg missziója „50 by 40” vagyis az állatok kizsákmányolásának 50%-os csökkentése 2040-re. Vannak, akik az egészségmegőrzés irányából közelítik ezt meg; van, aki azért dolgozik. mert egyértelművé vált, hogy a mostani hús- tej- és tojásfogyasztás fenntarthatatlanná vált; van, aki a klímaváltozás megállításáért küzd; és van, aki egyszerűen azt vallja, hogy etikátlan ártatlan élőlényeket elviselhetetlen körülmények között tartani, majd fiatalon lemészárolni. Mindegy melyik irányból nézzük – a cél mindenkinél ugyanaz, minél több állati eredetű terméket levenni a boltok polcairól.
H. Cs.: A praktikus segítség is felbecsülhetetlen volt. Óriás beszerzőkkel, szupermarketláncok vezetőivel ismertettek minket össze, jogi és pénzügyi tervezők tartottak nekünk workshopokat. A Plantcraft számára talán a legfontosabb esemény az volt, amikor kiválasztottak minket, hogy a milánói Seeds and Chips konferencián képviseljük az inkubátort. A konferenciát a Tutto Food Expo keretein belül rendezték meg – ez a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítása –, amely óriási publicitást jelentett nekünk; itt ismerkedtünk meg későbbi támogatóinkkal, tanácsadóinkkal, befektetőinkkel is.
A.H.: A termékskálátokon jelenleg három különböző felvágott (deli slices) és kétféle pástétom (pâté) található, amelyek előállításához az eddig a piacon lévő növényi alapú termékek összetételétől eltérő, szokatlan alapanyagokkal is kísérleteztek, pl. a bortermelés melléktermékeként előállított szőlőmagolajjal, illetve az egyelőre kevéssé ismert zöld banán liszttel. Hogyan és milyen módon választottátok ki a megfelelő alapanyagokat a termékek létrehozásához? Milyen ízvilág elérése volt a cél?
K. O.: A laboratóriumunk kiemelt figyelmet fordít az egyes összetevők tápanyagértékére. A zöldbanán liszt például úgy gondoljuk, a következő „superfood” lesz. Rezisztens keményítő, jótékony hatással van az emésztésre, magas az ásványianyag-tartalma, és az inzulin rezisztenciát is csökkenti. A növényi alapú termékeket sok támadás éri a mesterséges összetevők használata miatt, ami a szakmabelieknek megmosolyogtató, hiszen a legtöbb húsalapú felvágott sokszor 20-30%-ban tartalmazza ugyanezeket a mesterséges összetevőket. Javaslom az olvasóknak, hogy legközelebb, ha a szupermarketben járnak, fordítsák meg az egyszerűnek tűnő sonka vagy szalámi termékeket, és nézzék meg milyen adalékanyag-kavalkád található ezekben az egyébként eleve rákkeltő termékekben. A mi felvágottaink „clean label” kategóriájúak, vagyis nem tartalmaznak glutént, szóját, top 8 allergént, kémiai adalékanyagokat, tartósítószereket, állományjavítókat. A tudatos táplálkozás egyre fontosabbá válik, így most már nemcsak az a fontos, hogy mi van a termékekben, hanem az is, hogy mi nincs bennük.
H. Cs.: A technológiánk nagyon fontos szerepet játszik a termékek kialakításában – enélkül lehetetlen lenne különböző lisztek és olajok használatával szeletelhető felvágottakat előállítani. A cég tulajdonában lévő IP több mint 20 évnyi kutatás alapján jött létre, és folyamatosan fejlesztjük. Az íz kialakítása kisebb kihívás, mint a textúra és a szeletelhetőség, amelyet piaconként finom hangolunk, a helyi fogyasztok ízléséhez közelítve. A magyar gyökereinket természetesen nem tudjuk megtagadni, a pepperonink fokhagymás, paprikás, és hozza az ismert kelet-európai ízeket.
A.H.: Hogy látjátok, Új-Zélandon, illetve Magyarországon milyen pozícióban, elismertségi szinten vannak jelenleg a növényi alapú termékek? Mekkora a kereslet a húsmentes alternatívák iránt? Mindkét kultúrában egyelőre túlsúly mutatkozik a hagyományos kolbászok, májkrémek, felvágottak forgalmazásában és (túl)fogyasztásában. Hogyan lehet és miért szükséges ezt a keresletet növényi alapú termékekkel egyensúlyozni?
K. O.: Először is azt szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem terveztünk magyar vagy új-zélandi cégként szerepelni. Jelenleg az amerikai és az angol piacokra tervezünk, hosszabb távon pedig Ázsiában is szeretnénk terjeszkedni. Nemzetközi, globális cégként gondolunk magunkra, így is dolgozunk, egyszerre a világ négy táján. A kérdésre visszatérve, tradicionálisan sajnos nagyon magas a feldolgozott húsok fogyasztása mind Magyarországon, mind Új-Zélandon. Szomorú egybeesés, hogy ez a két ország a top 15 az emésztőszervi rákos megbetegedésekben. Magyarország második, Új-Zéland pedig 15-ik ebben a sajnálatos világrangsorban. Mi hiszünk abban, hogy ha az alternatíva finom, elérhető áron van és egyszerűen hozzáférhető, azzal segíthetünk az embereknek a jó döntést meghozni. Az ízpreferenciák fiatal korban alakulnak ki; nagyon kevesen képesek teljes életmódváltásra később, felnőttkorban, de fontos, hogy a következő generációk ne essenek ugyanebbe a csapdába. Az elsődleges célcsoportunk ennek megfelelően a millenáris szülők, rajtuk keresztül a következő generáció.
H. Cs.: Ahogy Kati is mondta, a cégünket tudatosan globális vállalkozásnak építjük már a kezdetektől fogva, így inkább a nemzetközi trendeket figyeljük. Az élelmiszeripar eleve a legnagyobb iparág a világon, és ezen belül a húshelyettesítő termékek soha nem látott növekedésnek indultak. Különböző elemzések más-más számokat jósolnak, a legoptimistább Barclays szerint 2029-re $140 milliárd dolláros piaccá bővülhet. A növényi alapú cégek főleg a húspogácsákra és fagyasztott csirkefalatokra fókuszálnak. A felvágott szegmenst gyakran szoktuk viccesen a húsipar kivert kutyájaként emlegetni. Óriási piac, mindennap fogyasztott termék, mégis alig kap figyelmet ez a kategória, szinte semmilyen innováció nem történik sem a hagyományos húsalapú, sem a jelenleg fejlődő húsmentes termékek piacán. Ebbe a résbe szeretnénk mi betörni a Plantcraft termékekkel.
A.H.: Mikortól lesznek elérhetők a termékeitek az új-zélandi és a magyar közönség számára? Milyen fogadtatásra számítotok két ilyen, főként hús alapú élelmiszereket fogyasztó ország lakóinak körében?
K. O.: Stratégiai szempontból sem a magyar, sem az új-zélandi piac nem számít elsődleges célpontunknak, de igyekezni fogunk, hogy helyi szinten is elérhetőek legyenek a termékeink.
A.H.: A World Plant Based Awards 2020 díj(ak) elnyerése milyen távlatot nyithat meg előttetek? Merre tovább a megkezdett úton?
H. Cs.: Ez óriási elismerés a Plantcraft számára, főleg szakmai berkekben. A zsűri nemcsak magát a terméket, hanem a márkát, a pozícionálást és az egész ötletet értékeli. Nagyon jó megerősítés nekünk, hogy a jó irányba haladunk. A csapatunk jelenleg a következő befektetésen dolgozik, ezután pedig teljes figyelmünket a piacra lépésre fogjuk fordítani. A COVID-19 miatt valamelyest csúszott a polcokra jutásunk, így az egész csapat izgatottan várja, hogy végre a vásárlók kezébe kerüljenek termékeink.
Vadász Viola
Comments