Interjú a Laszlo Boats NZ tulajdonosaival, Kertész Lászlóval és Búcsú Verával

Augusztusban tudósított a magyar Forbes magazin arról, hogy útnak indult egy új-zélandi hajóépítő műhelyből egy flottányi versenyevezős hajó Magyarországra, hazai versenyzők számára. A hajókat egy magyar páros által vezetett cég, a Laszlo Boats NZ tervezte és építette.

A Cambridge-ben élő Kertész László és Búcsú Vera egy új-zélandi evezőshajó-építőműhelybe lehelt új életet 5 éve, azóta alázattal, kemény munkával és hosszú évek szakértelmével dolgoznak azon, hogy újra új-zélandi építésű hajóval evezzenek ne csak a helyi, hanem akár magyar versenyzők is.


Aucklandi Hírmondó: Mindkettőtök életének szerves részét képezte az evezés már gyermekként, illetve Laci családjában evezős bajnokokat is találunk szép számmal. Mi vonzott titeket a vízpartra, illetve ennek a sportágnak a közelébe? Milyen élményeket tudtok felidézni a kezdetekről, amelyek aztán életetek alakító tényezői lettek?

Búcsú Vera és Kertész László

Búcsú Vera: Nekem ezzel kapcsolatban egy teljesen szürreális eredettörténetem van. Két idősebb bátyámmal, 9 éves koromban elmentünk megnézni egy Jackie Chan filmet a moziba. Teljesen a film hatása alá kerültem és kérdeztem a tesóimat, hogy mit csináljak, hogy én is olyan ügyes legyek, mint Jackie Chan. Ebben az időben ők kajakoztak és valószínűleg gondolkodás nélkül rávágták, hogy ’Mit? Mit? Hát, menj el kajakozni!’ Másnap már lent is voltam edzésen, és két éven keresztül ez határozta meg a mindennapjaimat. Ebben csak az vicces, hogy a két sport valószínűleg nem is állhatna távolabb egymástól és szerintem a világon én vagyok az egyedüli ember, aki egy Kung Fu film miatt kezdett el vízisportot űzni.


Kertész László: Én a szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetően a Római parton nőttem fel. Szinte minden nyarunkat különböző evezős versenyeken töltöttük, így szinte adta magát, hogy idővel én is lapátot ragadjak. Az edzéseken kialakult barátikör aztán végül is bebetonozta az életemet az evezésbe. A klubhajók abban az időben szinte folyamatos javítgatást igényeltek, úgyhogy a hajóépítés iránti érdeklődés valahonnan innen származik.


A.H.: Mivel foglalkoztatok Magyarországon, mielőtt Új-Zélandra érkeztetek? Figyelemmel kísértétek-e már onnan a helyi evezőshajó-építés hagyományait, a szakma akkori helyzetét?


B.V.: Nekem az utolsó otthoni munkahelyem az Amerikai Kereskedelemi Kamara volt. Itt ügyfélkapcsolati teendőket láttam el és rendezvényszervezésben segédkeztem. Azelőtt pedig a Tiszai Vegyi Kombinát budapesti székhelyű vezérigazgatói irodájában voltam stratégiai és üzletfejlesztési asszisztens és irodavezető. Két egyetemi diplomám van, az egyik otthonról PR és marketing szakiránnyal, a másik egy új-zélandi képzőművészeti diploma illusztráció és graphic design szakiránnyal. Azt kell mondanom, hogy ezek közül mindegyik tapasztalatnak nagy hasznát látja a Laszlo Boats, és rengeteget kamatoztatok ezekből a tapasztalatokból. Arról nem is beszélve, hogy Lacit is úgy ismertem meg, hogy egy akkori kolléga a kajakos múltam miatt hívott segítségül abba a műhelybe hajót választani, ahol akkor Laci dolgozott.


K.L.: A klubhajok javítgatása után, a Pörnyeszi kajaképítő műhelyben kezdtem igazán kitanulni a szakmát. A munkán belül szerettem célokat kitűzni magam elé, szintén minden területen szerettem kipróbálni magam, amíg végül már teljesen rám lehetett bízni az építést az elejétől a befejezésig. Minden aspektusa érdekelt a szakmának, az anyagoktól kezdve a különböző formákon át, a hajók teszteléséig versenykörnyezetben. Folyamatosan néztem, hogy hogyan tudnám a munkát a leghatékonyabban elvégezni, és nem csak azért, hogy utána minél hamarabb tudjak menni evezni!


A.H.: Hogyan és mikor indult számotokra az élet Új-Zélandon? Milyen ambíciókkal, tervekkel, jövőképpel érkeztetek, merre vezetett az utatok? Mennyiben látjátok másnak az akkori helyzetet, lehetőségeket mai szemmel nézve?


B.V.: Ez is szinte már a családi legendáriumba tartozó történet. Egyik nagy szenvedélyünk a borászat, borkóstolás. 2006-ban egy borkóstolón megkóstoltam egy új-zélandi sauvignon blanc-t. Ezek a ma már szinte unalomig ismert jellegzetes ízjegyek, akkor teljesen magukkal ragadtak. Amikor hazaértem, akkor mondtam Lacinak, hogy költözünk Új-Zélandra. Másnap megvettük a repülőjegyet és két hónap múlva útnak indultunk. Mindezek ellenére végül a Waikatoban telepedtünk le, ami egyáltalán nem borrégió, de ez már az evezős életünk újabb fejezete. Ez a lépés talán kicsit túl kalandosra sikerült így utólag visszatekintve, és nem is feltétlenül javasoljuk a világgá menés ezen formáját. Mi úgy voltunk vele, hogy legrosszabb esetben megnéztük Új-Zélandot és mivel az otthoni életünket is szerettük, ezért tulajdonképpen tudtuk egy kicsit lazán kezelni ezt a látszólag hatalmas lépést.


K.L.: Eleinte Aucklandben nézelődtünk. Egy fish and chips shopban kezdtük el a pályafutásunkat és innen próbáltuk feltérképezni a szakmaibb részeket. Eleinte azt gondoltuk, hogy az otthoni egyetemi diplomával és angol nyelvtudással könnyebb lesz Verának találni valamit, de mint kiderült Új-Zélandon a gyakorlatiasabb, kétkezi szakmákban sokkal könnyebb volt elhelyezkedni és megkapni a papírokat, mint az úgynevezett ’fehér-galléros’ területeken. A hajóépítő Longterm Shortage listen volt akkor, ezért szinte egyből megkaptuk a munkavállalási engedélyt, amint a próbaidő után aláírtuk a szerződést a KIRSnel. A főnököm az kérte tőlem a papírok elintézéséért cserébe, hogy 2 évig maradjak a cégnél. Ez végül tíz évre nyúlt, és felszámolás végéig a csapattal maradtam.


A.H.: Öt évvel ezelőtt, az egykori Kiwi International Rowing Skiffs cég hagyományait követve és műhelyében kezdődött saját vállalkozásotok, a Laszlo Boats története. Milyen cégfilozófia, értékek, iránytű mentén haladtok? Mi az, amiben különböztök a helyi és nemzetközi versenytársaktól? Milyen kitűzött szakmai célok vezérelnek benneteket?


K.L.: A Laszlo Boats története tulajdonképpen már korábban elkezdődött, mint ahogyan a KIRS véget ért. A főállású munka mellett, ahol evezős hajókat építettem, elindítottunk egy kisebb vállalkozást Wicked Kayaks néven. Az itt készült hajók egy teljesen más technológiával készült kajakokat szállított egy másik sportba, az otthonról hozott ismerettel és szaktudással, a kajak-kenuba. Gyakorlatilag és jogilag tehát a Wicked Kayaks vásárolta meg a KIRS szerszámait a felszámolást követően. Ekkor neveztük át a céget Wicked Kayaksról, Laszlo Boats NZ-re, szem előtt tartva, hogy idővel a ’boats’ jelenthet evezős hajót, kajakot vagy kenut is.


A KIRS különösen Australasia területén az egyik legismertebb és legelismertebb név volt evezős berkeken belül. Ez köszönhető a technológiának, amit a cég akkori tulajdonosa mintegy 35 év alatt fejlesztett ki és annak, hogy új-zélandi válogatott és legnagyobb sikereit KIRS hajókban érte el. Olimpiai és világbajnoki érmek sokaságát tudhatunk magunknak, és világcsúcs tartó formákat egészen 2017-ig mondhattuk, hogy a mi formáinkban értek el. Szomorú volt látni, hogy egy ilyen sikertörténet is tönkre tud menni rossz managementnek köszönhetően.


Amikor 2015-ben a cég felszámolás alá került, szinte gondolkodás nélkül meg akartuk menteni a helyzetet. Ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, úgyhogy mindenünket feltettük a rulettasztalra. A legelején igyekeztünk megvizsgálni, hogy a korábbi vezetés milyen területen volt erős, ezeket igyekeztünk megtartani, es még alaposabban vizsgáltuk meg azt, hogy mik voltak azok a dolgok, amiken viszont változtatni kell ahhoz, hogy elkerüljük a zsákutcákat. Gyakorlatilag az egész céget újra kellett építeni a nulláról, különösen, ami a cég megítélését illeti, mivel a felszámolás során sok iskola elvesztette a befizetett előleget. Mi úgy döntöttünk, hogy segítünk az érintett iskoláknak és megépítjük, befejezzük a hajókat a hátralék fejében. Ez hatalmas nyomást tett a kezdeti vállalkozásra, de segített megszabni egy elég erős hangot, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy ez az utazás számunkra szenvedély és rajongás a sport iránt.


B.V.: Én 2015-ben csatlakoztam a csapathoz. Egy bor- boltban dolgoztam Hamiltonban, amit nagyon szerettem, hiszen hosszú évnyi kínlódás után, végre boros területen tudtam dolgozni. Egy ideig gondolkoztam, hogy talán mindkettőt tudnám csinálni egyszerre, de persze ez teljesen őrült ötlet volt, tekintve, hogy a KIRS-nél három ember ült az irodában. Ezt a részt most teljesen ketten visszük Lacival a könyveléstől, marketingen és humán erőforráson át a takarításig és szinte teljesen önjáróan tudunk eljárni. Ez az első években elengedhetetlen volt, hogy pontosan megértsük a cég minden részletét, és lehetővé fogja tenni, hogy hatékonyabban delegáljunk, ahogyan majd növögetünk. Szerintünk ez a közeli rálátás titka annak is, hogy ilyen erős arculatot és személyiséget tudtunk adni a Laszlo-nak.


A.H.: Milyen hasonlóságokat és különbségeket láttok az evezésben, mint sportágban és annak technológiai háttérében Új-Zélandot és Magyarországot tekintve? Milyen pluszt, hozzáadott értéket láttok a ti szakmai tudásotokban az európai perspektívából nézve? Mire vagytok a legbüszkébbek a vállalkozás eddig elért eredményei terén?


K.L.: Az evezős hajóépítés a mai napig manufakturális jellegű még a legnagyobb cégeknél is, ebből a szempontból nem nagyon látunk különbséget. Minden hajóépítő a receptúráját próbálja tökéletesíteni, hogy milyen alapanyagokból épít, milyen réteg-tervvel. Hajóformák tekintetében a nemzetközi evezős szövetség elég erősen szabályozza a hajóépítőket, így próbálja elérni azt, hogy az evezés ne alakulhasson pénz-diktálta sportággá és a nem annyira tehetős országok is versenyképesek tudjanak maradni. Ezeken a feltételeken belül mozogva mi az itteni Americas Cup fejlesztőivel igyekszünk minél többet együtt dolgozni.


A jachtok az evezős sporttal szemben a legújabb technológiai vívmányokkal vannak felszerelve és azok a csapatok hozzák el a kupát, akiknek a legtöbb tőkéjük van, és emellett élen járnak kreatív technológiai fejlesztésekben is és rengeteget fektetnek kutatásba és fejlesztésbe. Hosszú távon legnagyobb előnyünk a nemzetközi versenytársakkal szemben ezek a kapcsolatok és az ebből származó alkalmazott tudás jelenthetik. Az egyik legnagyobb büszkeségünk a Galambos Petivel közösen folytatott munka. Lassan két éve szponzoráljuk Petit és mind szakmailag, mind emberileg rengeteget kapunk vissza ebből a befektetésből. Hatalmas büszkeség egy magyar válogatott versenyzőt a legmagasabb szinten, nemzeti színű hajóban látni versenyezni és nyerni.


B.V.: Azon túl, amit Laci említett én talán még annyit tennék hozzá, hogy mi egyértelműen úgy érezzük, hogy vannak olyan képességek, amiket az ember akkor sajátít el, amikor felkerekedik és megpróbál letelepedni, beilleszkedni egy idegen ország struktúrájába. Érdekes vegyülete ez annak, hogy az otthon megtanult értékeket próbáljuk kamatoztatni és emellé hozzátenni azt, amit viszont a kiwiktől tanultunk meg. Úgy érezzük, hogy az otthonról hozott fifikás gondolkodás, az itteni ’kiwi ingenuityvel’ ötvözve és mindez megspékelve azzal, hogy a jég hátán is meg tudunk élni, tényleg egy olyan eszköztárral vértezett fel minket, aminek sokszor hasznát látjuk. Különösen az ilyen bizonytalan, sokszor stresszes Covid-os időkben, mint a mostani. Az én kedvenc pillanataim azok a szituációk, amikor olyan, szinte reménytelennek látszó ügyekre találunk megoldást, amit mindenki más visszautasított. Ilyen volt például a 2017-es World Masters Games, aminek úgy lettünk a hivatalos hajószállítói itt Új-Zélandon, hogy a szerződést egy külföldi hajóépítővel már szinte ki is nyomtatták aláírásra. Az utolsó pillanatban sikerült feljönnünk egy olyan tervezettel, ami végül is nyertes lett, és ami után sikeresen hoztunk tető alá egy előtte szinte mindenki más szerint lehetetlennek tűnő küldetést.


A.H.: A munka és egyebek mellett mennyi időtök jut a kikapcsolódásra, az ország tájainak, természeti és épített örökségének felfedezésére? Részt vesztek-e a helyi vagy távolabbi magyar közösség életében, programjain? Be tudtok-e építeni a munkátokba, mindennapjaitokba valamit a magyar szokásokból, hagyományokból?


K.L.: Evezősversenyeket bőven rendeznek a Déli és az Északi Szigeten is. Mi ezeken igyekszünk egyenlő arányban részt venni, emiatt sokszor utazunk Új-Zélandon belül. Ilyenkor mindig úgy szervezzük az utazást, hogy lecsippantunk egy-két napot csak magunknak, hogy el tudjunk tölteni pár napot a déli szigeten.


A Laszlo előtti időkben többször körbe utaztuk az országot barátokkal és a családdal, a Laszlo Boats óta a versenynaptár köré szervezzük az életünket. Az életünk amúgy hasonló ritmusban mozog az otthoni élethez képest. Kis létszámú, de szoros baráti körrel vesszük körbe magunkat, és hát a lényeg, hogy szinte bármit meg tudunk főzni, szóval magyaros ételeket pontosan olyan arányban eszünk, mint otthon.


B.V.: Az új-zélandi evezős válogatott hivatalos fotósaként minden versenyen részt veszek beleértve a nemzetközi regattákat. Amikor csak tehetjük, akkor egy-egy ilyen európai versenyszezon alkalmával, otthonra is ellátogatunk. Ilyenkor szeretünk Magyarországon turistáskodni, megszakítani a hosszú utazást valamilyen európai országban, ahol eddig még nem jártunk.


A következő nagy állomás a tokiói olimpia lesz. Ide sikerült megszerezni a nemzetközi fotós akkreditációt, ami azt jelenti, hogy nem csak az új-zélandi csapat versenyeit tudom fotózni, hanem a magyar egységhez is tudok menni a fényképezőmmel. Kis szerencsével talán Laszlo hajónak is fogunk tudni szurkolni a nemzetközi mezőnyben.

Vadász Viola