top of page

Egy magyar vizsla, aki 1700 kiwit mentett meg a kihalástól


Rein, Új-Zéland kiwi populációjának egyik fontos védelmezője 11 évig szimatolt kiwi tojások után, hogy segítsen megmenteni őket a kihalástól, azonban már egy éve, hogy élvezi a jól megérdemelt pihenést.



Iain Graham, Rein gazdája mindig is szeretett volna egy magyar vizslát, hogy társa lehessen a vadászatokban, kalandokban. Négy éve dolgozott a DOC kiwi csapatával Franz Josefben, mint természetőr, amikor 2010 elején kölyökként megkapta a magyar vizslát, akiben hamarosan meg is látta a lehetőséget, hogy segítője lehessen a madarak megmentésében. Graham célja az volt, hogy kutyáját speciálisan kiképezzék a vadonban élő kiwik biztonságos felkutatására a bizonyos 'Fészektojás' hadművelethez. Megtanította Reinnek az alapvető kutyaengedelmességet, hogy hogyan viselkedjen a kiwi körül (pozitív megerősítéssel és kiwitollakkal), illetve azt, hogy amikor megtalálja a fészket, megálljon és rámutasson az első lábával. Minden madáron van egy jeladó, ami mutatja a pontos helyzetüket, de Reinnel felgyorsult a közös munka, mert 100 méteren belül pontosan meg tudta mutatni hol rejtőznek a madarak. A hadművelet úgy folytatódik, hogy a tojásokat eltávolítják az erdőből a biztonságos kikelés érdekében, hiszen a kiwicsibéket a ragadozók, például kecskefélék célozzák meg, majd amikor már elég nagyok ahhoz, hogy megvédjék magukat, visszaengedik őket a vadonba.



Rein 1700 kiwit talált a bevetései során. Létfontosságú volt abban a programban is, amely 160-ról 600-ra növelte a rowi populációt, és 2017 ben a fajt kritikusan veszélyeztetettből országosan sebezhetővé minősítették át. Legnagyobb eredményei közé tartozott a Haast Tokoeka új populációjának megtalálása 2019- ben, ami azóta is növekszik. Rein mostanra már otthon élvezi nyugdíjas éveit, de még eljár gazdájával túrázni és kempingezni.



Póda Petra Piroska


2 views

Comments


bottom of page