BÚCSÚZÁS: Véget ért a Kőrösi Csoma Sándor Program a 2024-es év ösztöndíjasai számára

Köszönet mindannyiótoknak!

Hogyan is tudnám szavakba foglalni ezt a néhány hónapot? Éppen, hogy lediplomáztam, amikor jött a telefon, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram keretein belül Új-Zélandra sikerült bekerülni, és néhány órám van eldönteni, hogy két héten belül repülök-e a világ másik felére. Mondanom sem kell, hogy igent mondtam. Az első két hónapom nagyon nehéz volt. Nehezen illeszkedtem be, kevésbé találtam a helyemet és a munkában sem éreztem azt, hogy teljesen át tudom adni, amit szeretnék. Azonban a magyar közösségben mindig is otthonosan éreztem magam. Sosem éreztem, hogy nyomás alatt lennék, mert ha valamit nem tudtam hogyan is oldhatnék meg, mindig volt kihez fordulnom. Úgy éreztem, hogy egy család része lettem a kis közösségben, és ezért mindig is nagyon hálás leszek. Ezért is volt nagyon nehéz, amikor a program felénél rájöttem, hogy ez a kaland nem hosszú távra szól.

Amikor megkaptam a játszócsoport vezetését, nagyon megijedtem. Nagyon szeretek kreatívkodni és játszani a picikkel, de foglalkozásokat sosem tartottam. Minden alkalommal nagyon izgultam, viszont ezúton is szeretném megköszönni a szülőknek mindazt a jót és támogatást, amit kaptam tőlük. Mindig nagy levegővel kezdtem a szombati foglalkozásokat és mindenki megnyugtatott, hogy nem kell izgulni, azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunka, és a kicsik is játszhassanak egymással. Hónapról hónapra voltak visszatérő arcocskák és tudtam, hogy nagyon a szívemhez fognak nőni. A játszócsoport után mindig körbementem egyik csoportról a másikra az iskolában, illetve mikor kirándulások voltak, nagyon sokat beszélgettem a gyerekekkel. Továbbra is a legemlékezetesebb ilyen társalgásom Maximmal volt, amikor magyarul beszélgettünk, majd megkérdezte tőlem, hogy egy bizonyos kifejezés, hogy is van magyarul. Akkor tudatosult bennem, hogy az egész ösztöndíjprogramomnak ez a lényege: ők. Az ilyen pillanatok, illetve az, hogy tényleg valamilyen szinten megpróbáljuk ápolni a gyökereket.

A klubnapokon, illetve a nelsoni kirándulásunk alkalmával mindig felerősödött bennem az, hogy ez a közösség ténylegesen egy család és habár messze vagyunk a hazától, ezeken az alkalmakon mindig is otthonosan éreztem magam. Ezt bizonyítja az is, hogy édesanyám magyar szokások módjára azzal a kérdéssel várt, hogy „mit főzzek, mire jössz haza?”. A frankfurti levesen kívül nem jutott eszembe más, hiszen az egyik hagyományos finom ételből sem szenvedtem hiányt a kint eltöltött hónapok során, köszönhetően a közösségnek. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel a Program során találkoztam. Hiszem azt, hogy mindenki, akivel az életutad során találkozol, az okkal van és hatással van rád. Tudom, hogy az új-zélandi magyar közösség mindig is a szívemben lesz, mert a világ másik felén is otthonra leltem, Nektek köszönhetően. Nagyon szeretném megköszönni azt a sok segítséget, bizalmat és szeretetet, amit mentoraimtól, Petrától és Violától kaptam, és természetesen mindenkinek, akivel a Program során együtt dolgozhattam, az ehavi egész Aucklevelet ki tudnám tölteni nevekkel. Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak és őszintén remélem, hogy még találkozunk! Nem tudom merre visz most majd az élet, de sokszor gondoltam arra a munka során, hogy de jó lenne látni felnőni a gyerekeket, akikkel együtt dolgoztam. Nem szoktam búcsúzkodni és ez most sem lesz másképp, mindig csak annyit mondok, hogy majd találkozunk, drága Aucklandi Magyar Klub és új-zélandi magyar közösség!

Gusztos Enid

Kedves Olvasók!

Ezen levelem már Magyarországról írom nektek, méghozzá Ménfőcsanakról, ahol a nagy családi házikónk van. Nagyon jó volt látni végre a családomat, barátaimat és a kutyámat, Ordast, akit már az érkezésem másnapján elvittem kirándulni, hiszen már nagyon hiányzott a bakonyi friss levegő. Persze a hűtőt is meg kell említenem, mert Édesanyám szerintem felvásárolta a Tesco tejtermékes szekcióját. A hűtő megtelt Túró Rudival, Krémtúróval, Kinder tejszelettel és pingvinnel és Mizos madártejjel. Mennyei volt ez az első pár nap, de a biztonság kedvéért azért vettem kondi bérletet, mivel a karácsony is közeledik és ilyenkor be kell valljam, hogy a mérlegem és a tányérom nem szeretik egymást... Na mindegy is, nem erről kell most beszámolnom! Ez volt a második alkalmam, hogy ösztöndíjasként szorgoskodhattam nálatok. Remek hónapokat tölthettem ismét veletek. Minden pillanatát élveztem! Igazán köszönöm az együtt töltött időt, a sok-sok közös programot. Sokat tanultam és tapasztaltam. Gyorsan elrepült ez a kilenc hónap ismét, remélem ti is annyira élveztétek, mint mi! Nálatok már valószínűleg nyári szellő fújdogál, itt már deres a fű reggelente, amikor kinézek az ablakon. Nem sokszor halljátok ezt gondolom, de én nem irigykedem! Imádom a hideg levegőt és a téli kirándulásokat Ausztriában és itt a Bakonyban. Míg én itt majd a havat taposom, ti majd a tengerparti homokot fogjátok. Élvezzétek minden percét! Legyen gyönyörű nyaratok, vigyázzatok magatokra! Még találkozunk!

Póda Petra Piroska