top of page

A Working holiday vízum adta lehetőségek Új-Zélandon -Csengery Csongor és Witzl Petra

Évek óta motoszkált bennünk a gondolat, hogy milyen jó lenne eljutni

egyszer Új-Zélandra. 2022-ben, a COVID után aztán újra megnyílt a lehetőség Magyarországon is a Working holiday vízumra való jelentkezésre. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű elnyerni ezt a vízumot, hiszen minden évben csak 100 ember kap lehetőséget az egy éves új-zélandi tartózkodásra, azonban 2022 áprilisában mindketten a szerencsés 100 ember között tudhattuk magunkat.

Headland walk - Waiheke Island

Egy itt élő ismerősünk ajánlotta figyelmünkbe Waiheke Islandet,

amelyet a világ 5. legszebb szigeteként tartanak számon. Majdnem egy év tervezgetés után, 2023. márciusában, zsebünkben a

még Magyarországon megkötött lakásbérleti és munkaszerződéssel megérkeztünk Aucklandbe.

A reptérről az első utunk a szigetre vezetett. Szerencsére a munkába állás előtt még 10 nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazkodjunk az új

életünkhöz, s ez idő alatt sikerült bankszámlát nyitnunk, IRD numbert

igényelnünk, autót vennünk. Az első napokban Aucklandben élő kedves

magyar barátaink, Erika és Attila révén megismerhettük Blue Springs

csodálatos élővilágát, amelyet a világ egyik legtisztább vízforrásaként

tartanak számon, illetve Rotorua egyik nyilvános geotermikus parkjába is

ellátogathattunk.


Ahogy a munka elkezdődött, a felfedeznivaló tájak leszűkültek Waiheke

Islandre, azonban egy pillanatig sem kellett unatkoznunk, hiszen ez a pici

sziget számtalan természeti csodát rejteget. Bejártuk a Te Ara Hura főbb

túraútvonalait: Cascades, Whakanewa, Matiatia, Orapiu; elidőzhettünk a

legszebb partokon: Oneroa, Little Oneroa, Onetangi, Palm Beach, Enclosure Bay. Március végén a napos időjárásnak köszönhetően meg is

mártózhattunk néhányszor a tengerben, azóta viszont a sűrű esőzés lett a

jellemző. A közösségi házban havonta megrendezésre kerülő nemzetközi

vacsoraest alkalmával megismerhettük Violát és Tibort, akik a Waiheke

magyar közösség oszlopos tagjai. Később szervezésük révén a szigeten élő többi magyarral is eltölthettünk egy hihetetlenül kellemes estét.


Mindketten a Tantalus Estate étteremben dolgozunk, amely a sziget egyik

legelismertebb étterme és borászata. Rendkívüli étel- és díjnyertes borkínálattal rendelkezik, amelyet a fenntarthatóság és a helyi és szezonális összetevők inspirálnak. A világ minden tájáról származó kollégáinknak köszönhetően sosem éreztük magunkat kívülállónak. A Working holiday vízum csak 3 hónapot biztosít egy munkahelyen történő munkavégzésre, ezért júliustól továbbállunk, és szeretnénk felfedezni a déli sziget lenyűgöző tájait.


Mindent összevetve biztosan állíthatjuk, hogy a lehető legjobb döntés volt

Waiheke Islanden kezdeni új-zélandi tartózkodásunkat, és bátran ajánljuk

minden 35 éves kort be nem töltött kalandvágyó magyarnak, hogy vágjon

bele élete valószínűleg legmeghatározóbb utazásába!

Csengery Csongor és Witzl Petra





bottom of page