SZENT GYÖRGY HAVA – TAVASZHÓ – SZELEK HAVA
Április 1. – Bolondok napja
Április 1-je Hugó napja, a téli napfordulótól számított századik nap, ezért népünk régente „száznapnak” is nevezte. Az „áprilist járatás”, „április bolondja” az ókori tavaszkezdő tréfás örömünnepekre vezethető vissza. Hozzánk talán német közvetítéssel került. Erre vall, hogy elsősorban városi és gyermekmulatság, a felnőtt falusi nép körében sohasem gyökeresedett meg.
Április 4. – Kőrösi Csoma Sándor születésnapja

A magyarság ázsiai gyökereinek kutatója, az első tibeti nyelvtan és szótár szerzője, Kőrösi Csoma Sándor (Kőrös, 1784. ápr. 4. – Darjeeling, 1842. ápr. 11.) a nagyenyedi református kollégiumban folytatta tanulmányait. A nyelvek, a földrajz és a történelem érdekelték és már diákkorában elhatározta, hogy megkeresi a magyar őshazát. 1816–18 között a göttingeni egyetemen tanult, itt hívta fel a figyelmét egy antropológus tanára a török nyelvű ázsiai ujgurok és a magyarok esetleges rokonságára.
Kőrösi Csoma Sándor 1819 végén indult el – gyalogszerrel – kutatóútjára. Bukarest és Konstantinápoly érintésével jutott el Iránba, ahol perzsául tanult, majd egy karavánhoz csatlakozva 1821-ben érkezett Bokharába. Indián keresztül folytatta útját Belső-Ázsia felé, amikor sorsdöntő találkozására került sor Moorcroft angliai kormánymegbízottal, aki felismerve kiváló nyelvtudását, szorgalmát, kormánytámogatást ígért és a tibeti nyelv tanulmányozására biztatta.
1823-tól 1830-ig dolgozott a ladákhi kolostorokban, elolvasta és kijegyzetelte az északi buddhista irodalom több száz kötetes anyagát. 1834-ben Calcuttában jelent meg két főműve: angol-tibeti szótára és nyelvtana. Munkáit nagy nemzetközi elismerés fogadta. Halála után egyik tisztelője rendezte sajtó alá harmadik nagy jelentőségű művét, a buddhizmus szakkifejezéseinek szanszkrit-tibeti-angol szótárát.1842-ben – túl ötvenedik évén – elindult, hogy Tibet fővárosában, Lhasszában az európaiak előtt addig ismeretlen könyveket tanulmányozzon – ezen az útján érte a váltóláz, de halálához valószínűleg hozzájárult teljes szellemi-fizikai kimerültsége is.
Április 7. – Egészségügyi világnap
1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk az Egészségügyi világnapon. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása.
Április 11. – A magyar költészet napja – József Attila születésnapja
(Budpapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.):

Apja 1908-ban elhagyta családját, így nevelőszülőkhöz adták, édesanyja rákban halt meg. József Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett József Attila gyámja, Makóra került gimnáziumba.
Megismerte Juhász Gyulát, az ő segítségével és előszavával megjelent első verseskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, de Tiszta szívvel című verse miatt összeütközésbe került professzorával, Horger Antallal. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával, Babits Mihályhoz is eljutott, ő azonban nem viszonozta közeledését. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. Élettársa Szántó Judit volt, nagy szegénységben éltek, részben Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott. Nagyon fáj című kötete sem hozta meg – főként közönségsiker viszonylatában – a várt elismerést. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. december 3-án a szárszói állomáson induló tehervonat kerekei alá feküdt.
Április 22. – A Föld napja

1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A Föld napjának célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
Április 29. - Nemzetközi táncnap
Minden évben április 29-én, olyan táncokat is láthatunk, amelyekkel talán még sosem találkoztunk. Ezen a napon van a Tánc Világnapja, amikor a világ mindenféle táncát megünneplik a Nemzetközi Táncbizottság felügyelete alatt. A Nemzetközi táncnapot 1982 óta ünnepeljük, időpontját Jean-Georges Noverre, francia táncos - balettművész, a cselekményes balett megalkotójának születésnapjára rakták. E bizonyos napnak célja az, hogy felhívja a figyelmet a tánc fontosságára, hogy ösztönözzék a kormányokat arra, hogy minél nagyobb teret adjanak a táncnak az oktatásban is, hiszen a tánc az emberi kultúra része, ősidőtől kezdve használjuk gyógyító erejét is. Ezen a napon az ősi táncoktól elkezdve, a hip-hoppon és a hagyományőrző táncokon keresztül, egészen a klasszikus balett színpadáig, igazán színes felhozatalban láthatunk táncos előadásokat színházakban, rendezvényeken.
Április 30. - A magyar film napja
A magyar film napját 2018-tól ünneplik meg április 30-án, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet - Pekár Gyula ötlete alapján, Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást. A film a tánc történetét mutatta be az ókortól a 20. századig. A némafilm nem maradt fenn, mivel az Uránia Színházban még az évben kitört tűzben megsemmisült, csak a korabeli sajtóban megjelent képek ismertek, valamint azok az állófotók, melyekből képeslap-sorozatokat is nyomtattak.

Források:
https://jelesnapok.oszk.hu/ https://hgyvk.hu/index.php/jeles-napok/